Sötét mód ikon
2026 június 12
Még van ideje dönteni a Duna House-nak

Még van ideje dönteni a Duna House-nak

Felülírták a döntést

A szerdán közzétett határozat szerint a döntés – az ingatlanközvetítő határidő meghosszabbítására vonatkozó kérelmében található – különös méltánylást érdemlő körülmények figyelembevételével született.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]

A társaság törzsrészvényei 2015. október 28-án kerültek fel a BÉT terméklistájára, ám egyelőre nem kereskednek velük. A részvények nyilvános értékesítése tavaly november elején kezdődött, a társaság azonban az értékesítés felfüggesztését kérte.

Korábbi tájékoztatás szerint ennek indoka, hogy a részvényértékesítés időszaka alatt olyan törvényjavaslatot nyújtottak be az Országgyűlésnek, amely a kibocsátó egyik üzleti szegmensének – a hitelközvetítésnek – a teljesítményét befolyásolhatja. Idén januári döntés szerint a Duna House június 30-ig kapott haladékot, ezt a döntést írta felül most a BÉT.

Osztalék és tartalék lesz a Duna House nyereségéből

A Duna House Holding Nyrt. éves rendes közgyűlése megszavazta 247,6 millió forint osztalék kifizetését, az ezt meghaladó adózott eredményt pedig eredménytartalékba helyezi a társaság – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti konszolidált éves jelentést a közgyűlés 2,951 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 965,74 millió forint adózott eredménnyel hagyta jóvá.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Korábbi tájékoztatás szerint az ingatlanközvetítő Duna House törzsrészvényeit 2015. október 28-án vették fel a BÉT terméklistájára, a részvények jegyzése már folyamatban volt tavaly novemberben.

A cégcsoport kérésére a BÉT azonban meghosszabbította a tőzsdei kereskedés megkezdésére vonatkozó határidőt, így a cég június 30-ig nyújthatja be erre vonatkozó kérelmét.

Az ingatlanközvetítő Duna House részvényeinek jegyzése már folyamatban volt tavaly novemberben, amikor egy olyan törvényjavaslatot nyújtottak be az Országgyűlésnek, amely a társaság egyik üzleti szegmensének – a hitelközvetítésnek – a teljesítményét befolyásolhatja, ezért a cég maga kérte az értékesítés felfüggesztését.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.