Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta, hogy folyamaqtosan dolgoznak azon, hogy újabb légitársaságokat hozzanak Budapestre. Idén júniusig 11 új járat indult be, és további 10 új járat elindítása várható még ebben az évben.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”110″]
Mit jelent a budapesti reptér a gazdaságnak?
Több mint másfél ezer milliárd forinttal járulnak hozzá a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér működéséhez szorosan kötődő vállalatok a nemzetgazdasághoz, ami a teljes hazai bruttó hozzáadott érték 5,6 százaléka.
A repülőtér további növekedése az egész térség gazdaságára kihatással van, ami akkor lesz fenntartható, ha az állam és a helyi önkormányzatok megadják a szükséges intézményi és infrastrukturális támogatást. Egyebek mellett ezt állapította meg a Századvég Gazdaságkutató Zrt. által készített friss elemzés, ami a Liszt Ferenc repülőtér gazdasági hatásait vizsgálta.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Jelentős elismerés a ferihegyi vezetőségnek
Párizsban zajlott az európai repülőterek szövetségének (ACI Europe) éves közgyűlése és szakmai kiállítása, ahol egyszerre két, a budapesti repülőteret érintő komoly bejelentés született. Jost Lammerst, a Budapest Airport vezérigazgatóját beválasztották az ACI Europe igazgatótanácsába, emellett egy komoly környezetvédelmi elismerésben is részesült a budapesti légikikötő.
A Budapest Airport így komoly szerephez jut az európai légikikötők szakmai szervezetében, amely jelenleg a legfontosabb iparági kihívásokra keresi a megoldásokat, többek között a növekvő biztonsági kiadásokra, a légitársasági piac soha nem látott mértékű átformálódására, vagy a szén-dioxid kibocsátás csökkentésére.
Utóbbi témakörhöz kapcsolódva az előző napi gálaesten a díjátadó ünnepségen több kategóriában is díjakat adtak át, egyebek mellett az öko-innováció díjat is, amiben a Budapest Airport a győztes müncheni repülőtér utáni második kiemelt elismerést szerezte meg.