A nehezén túl vagyunk
Mindketten úgy vélik azonban, hogy a múlt heti brit népszavazás eredménye által kiváltott sokk okozta fontgyengülés csak korlátozott lesz az év végéig. Miután pénteken a modern történelem legnagyobb, napon belüli veszteségét könyvelte el a font, mindkét amerikai pénzintézet rontotta a font árfolyamkilátását, a BAML például 30 centtel.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]
A Goldman szerint a font a hétfői 1,34 dolláros szinten áll majd az év végén, és előrejelzése szerint a következő három hónapban a font erősödhet a dollárhoz és az euróhoz viszonyítva. A Goldman elemzői szerint nem valószínű, hogy a Brexit olyan hatást váltana ki, mint például a Lehman Brothers összeomlása. Jelenleg ugyanakkor azzal számolnak, hogy a brit gazdaság technikai recesszióba kerül 2017 első felében.
Odaszúrnak Orbánnak
Orbán Viktor magyar miniszterelnök a szerző szerint „szinte úgy beszél, mintha saját győzelme lenne a Brexit-szavazás”. A Die Welt emlékeztetett rá, Orbán röviddel az eredmény ismertetését követően azt mondta, a referendum a migrációs politikáról szólt.
A lap szerint az EU-t évek óta hevesen bíráló Orbán Viktor tűnik az események „logikus nyertesének”. Magyarországgal az élen a visegrádi országok gyakorta bírálják az EU-t, több nemzetállamot és kevesebb európai integrációt akarnak – tette hozzá Kálnoky. „Most, hogy a Brexit-referendumot követően az EU jövője nyitottabb kérdés, mint valaha, lehet, hogy ütött a kelet-európaiak órája” – fejtette ki a Die Welt.
Növekszik a mozgástér?
Prőhle Gergely korábbi berlini magyar nagykövetet idézve a lap azt írta, ha a visegrádi országok továbbra is az eddigihez hasonlóan működnek együtt, sokkal több befolyásra tehetnek szert az EU-ban.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Egyetértett ezzel a véleménnyel egy magas rangú, Budapesten élő német forrás is: lehetőség ez a visegrádiak számára, főleg, ha más közép- és délkelet-európai országokkal is elmélyítik a viszonyukat. Úgy vélte, ha még Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy több teret kell biztosítani az egyes tagállamoknak, akkor „egy kicsit olyan irányba tartanak a dolgok, amilyennek Orbán Európát elképzeli”.
Lassítanak a németek?
A Die Welt szerint a kelet-európai országoknak az EU jövőjéről folytatott vitában nagyobb befolyásuk lehet, mint a belépésük óta bármikor. Prőhle úgy vélte, a Brexit következményeként nem csupán kevésbé „angol EU”, hanem kevésbé „német szövetség” is keletkezhet, mivel az egyre mélyülő integrációról szóló német projektet lefékeznék.
A politikus Mark Rutte holland kormányfőnek azt a mondatát idézve, miszerint jobban kellene hallgatni a polgárokra, úgy vélte, „ha még Rutte is azt mondja, akkor talán tényleg egy lépéssel távolabb kerülünk az egyre több Európától, pontosan, ahogy a polgárok mondják”.
Orbán Viktor, a futballista kormányfő címmel közölt véleménycikket az El Mundo. A spanyol liberális napilap megállapította, hogy az elmúlt hat évben a magyar kormány 500 millió eurót szánt költségvetési forrásokból a labdarúgás fejlesztésére, amely meghaladja az oktatásra szánt forrásokat. A szerző, Denis Iglesias írásában kifejtette: a magyar miniszterelnök futballista szeretett volna lenni, de politikai pályafutása gyümölcsözőbb volt mint focista pályafutása.
A cikk írója megszólaltatta David Mateost, a Ferencváros spanyol idegenlégiósát is. A futballista szerint az Európa-bajnokság a magyar csapat számára jó volt arra, hogy felemelje a fejét, és felhagyjon a múltba nézéssel.