Sötét mód ikon
2026 június 12
Milliárdokat dobunk a kukába

Milliárdokat dobunk a kukába

Hihetetlen mennyiség

Zsigó Róbert, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül szemléletformáló programjának nyitórendezvényén közölte: az uniós becslések alapján Magyarországon mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik évente. Ennek több mint 20 százaléka, mintegy 400 000 tonna a háztartásokban.

Egy uniós becslés szerint évente és fejenként 39 kilogramm élelmiszerhulladék keletkezik Magyarországon, egy magyar felmérés szerint viszont az élelmiszerhulladék mennyisége évente és fejenként mintegy 46 kilogramm.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]

Ezért is fontos az élelmiszerpazarlás mérséklése, amit a most induló kampány segítségével 2020-ig 8-10 százalékkal szeretnének csökkenteni – mondta az államtitkár.

Mi ezzel a baj?

Zsigó Róbert felhívta a figyelmet: a kidobott élelmiszer nemcsak a háztartásoknak jelent veszteséget, hanem komoly környezetterhelést is okoz. Évente összesen 150 000 tonna, teljesen feleslegesen keletkező biológiai hulladékkal kell számolni. Ennek a mennyiségnek nemcsak a megsemmisítése, hanem már maga az élelmiszer megtermelése és a vásárlókhoz való eljuttatása is hatást gyakorol környezetünkre.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Kiemelte: a Földművelésügyi Minisztériumban a pazarlással szembeni sikeres fellépés kulcsát a megelőzésben látják. A megelőzést támogatja a Nébih Maradék nélkül szemléletformáló programja is. A kampány ismeretterjesztő és kommunikációs tevékenységével első lépésként fel szeretné hívni a lakosság figyelmét az élelmiszerpazarlásra, majd ezt követően a vásárlók magatartásának tudatosabbá tételét szeretnék elérni.

Ebben a folyamatban a program kulcsszerepet szán az általános iskolásoknak. A készülő rövid, játékos tananyag révén ugyanis már a gyermekek könnyen elsajátíthatják a legfontosabb ismereteket. Emellett a Nébih szakemberei az élelmiszer-előállítók, az élelmiszerkereskedők, a vendéglátásban dolgozók és a civil szervezetek bevonásával a magyar és a nemzetközi jó gyakorlatok összegyűjtését, valamint a magyar jogszabályi környezethez illeszkedő útmutató kidolgozását is célul tűzték ki.

Van, akinek szüksége lenne rá

Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke elmondta: Magyarországon a karitatív szervezetek tavaly mintegy 300 ezer nélkülöző magyar emberhez tudtak élelmiszert eljuttatni. Az idén várhatóan ez a szám 350 ezerre nő, a múlt évi 2600 tonna élelmiszerrel szemben ugyanis várhatóan mintegy 4000 tonna élelmiszert sikerül majd összegyűjteni a rászorulóknak.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.