Sötét mód ikon
2026 szeptember 23
Minden téren fejleszt az OTP

Minden téren fejleszt az OTP

Becsei András elsősorban az ügyfelekre összpontosító banki fejlesztéseket szorgalmazott, hogy gyorsabban és kényelmesebben legyenek elérhetők a banki szolgáltatások. Az OTP nemrég bejelentett, 50 milliárd forint összértékű fejlesztési programja ezért is teremti meg az éjjel-nappali online ügyfélkiszolgálás feltételeit, de a személyes ügyfélkiszolgálás is fontos feladat marad – hangsúlyozta. Utóbbi jelentőségét azzal indokolta, hogy az ügyfelek harmada jobban kedveli ezt, mint a digitális megoldásokat. A külföldi pénzintézetek tapasztalatai is igazolják, hogy számos pénzügyi termék esetén, főképp a ingatlanhitelezésnél, vagy befektetési tanácsadásnál továbbra is elsődleges a személyes ügyintézés – tette hozzá az ügyvezető igazgató a bank új fiókjának megnyitóján a MOM Park bevásárlóközpontban.

Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese közölte, hogy nemcsak a bankfiókok arculata újul meg, de idén a másfél millió felhasználót kiszolgáló netbank is korszerűsödik. Úgy fogalmazott, hogy a 70 éves OTP jobb erőben van, mint valaha, hiszen tavaly európai szinten is rendkívüli teljesítményre volt képes. Egyedülállónak nevezte például, hogy egy év alatt 6 jelentős bankot tudtak vásárolni, a nettó hitelállomány pedig 15 százalékos növekedést ért el csoportszinten.

Az OTP tehát nem csak akvizíciókkal, hanem organikus fejlődéssel is tudott erősödni – hangsúlyozta. Kovács Antal üdvözölte emellett a rekordnyereséget eredményező hatékonyságot, mivel ennek köszönhető, hogy az OTP tőzsdei kapitalizáció és éves nyereség alapján utolérte a második legnagyobb német pénzintézetet, a Commerzbankot, és megközelítette az első helyen álló Deutsche Bankot. A magyar bankcsoport mostanra megkerülhetetlenné vált a térségben, és európai szinten is jelentős erőt képvisel – tette hozzá.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.