Sötét mód ikon
2026 június 12
Nagy csapás a közösségi médiára

Nagy csapás a közösségi médiára

Noha elsőre úgy tűnhet, túlzott eladási hullámot láthatunk, az elemzés felhívja a figyelmet arra, hogy a vizsgált társaságok, vagyis a LinkedIn, a Twitter és a Yelp papírjai még így is igen magas értékeltséggel bírnak a jövőbeli profithoz viszonyított előremutató P/E ráta, illetve a várható bevétel tekintetében.

Íme a három részvény teljesítménye a negyedéves számok és az elemzői várakozások tükrében.

LinkedIn

A LinkedIn volt az utolsó vállalat az elmúlt napokban, amely nagy pofont kapott. A papír több mint 20 százalékot, vagyis közel 52 dollárt esett, és pénteken nagyon küzdött azért, hogy megtartsa a 200 dolláros szintet, ám egyelőre sikerrel támaszkodik a papír e támaszon.

A vállalat a legutóbbi negyedévben 637,7 millió dolláros bevételt ért el, miközben a Thomson Reuters konszenzus 636 millió volt. Az elemzői becslést tehát sikerült felülteljesíteni, de csak egészen kis mértékben. A menedzsment emellett 670-675 millió dolláros előrejelzést tett közzé a következő negyedévre, ami viszont alulmúlta a várt 700 milliót.

Jóllehet a 200 dolláros árfolyam nem tűnik olyan tragikusnak az 52 hetes tartományhoz képest, ami 136,02 és 276,18 dollár között mozgott, de a gyorsjelentés után számos elemző leminősítette a papírt lejjebb vitte az árfolyamcélját. A LinkedIn pedig bár még mindig 25,2 milliárd dollárt ér, már sehol nincs az egykor várt 290 dollár fölötti árfolyam. Jelenleg az elemzők így látták a célárakat és minősítéseket:

Az FBR Capital Markets helyben hagyta a LinkedIn piaci teljesítményének minősítését, de a célárfolyamot 211 dollárról 180 dollárra csökkentette.

A Needham fenntartotta a „vételi” minősítését, a célárfolyamot azonban 300 dollárról 250-re fogta vissza.

Az RBC Capital Markets is tartotta a „túlteljesítő” értékelést, mindazonáltal 300-ról 275 dollárra vágta vissza a célárfolyamot.

A Stifel szintén fenntartotta a „vételi” minősítést amellett, hogy 300-ról 250 vette vissza a célárfolyamot.

Twitter

A Twitter papírja szintén komoly csapást szenvedett el a múlt héten, főleg miután kedden a hivatalos közlés előtt kiszivárogtak a vállalat negyedéves eredményei. Ennek következtében a hétfői 51,66 dolláros árfolyam után kedden még 52,16 dolláron nyitott a papír, majd a zárásra 18 százalékos eséssel 42,27 dolláron zárt.

A trend ráadásul tovább folytatódott az elemzői leminősítések és az eladási hullám hatására, melyek után szerdán már 38,49 dollárig esett az árfolyam. Pénteken még további közel 3 százalékos esés következett, és a Twitter 37,84 dolláron fejezte be a hetet. Mindent összevetve tehát a mikroblog több mint 26 százalékot zuhant a múlt héten, ám azóta oldalazás jellemzi mozgását.

A Twitter negyedéves jelentése szerint az egy részvényre eső profit (EPS) 0,07 dollár volt 436 millió dolláros bevétel mellett. A Thomson Reuters konszenzus 0,04 dolláros EPS és 456,82 milliós bevétel volt. A vállalat gyenge teljesítményét a menedzsment azzal indokolta, hogy az új termékek a vártnál kevésbé járultak hozzá az eredményekhez.

Az árfolyam 52 hetes árfolyam tartománya 29,51 és 55,99 dollár között mozog 24,5 milliárd dolláros piaci kapitalizáció mellett. A hét végére a konszenzusos célárfolyam közel volt a 47 dollárhoz, ami az elemzés szerint valószínűleg csökkenni fog a hét során. A hét végére az elemzők így látták a célárakat és minősítéseket:

A Janney Capital Markets „vételről” „semlegesre” minősítette le a papír besorolását, miközben a célárfolyamot 44 dollárra csökkentette 53-ról.

A Barclays „túlsúlyozásról” vette vissza „egyenlő súlyozásra” a részvény minősítését, és ezzel párhuzamosan 44 dollárra vágta a célárfolyamot 60 dollárról.

A Bank of America Merrill Lynch fenntartotta a „semleges” osztályozását, de a célárfolyamot a fentiekhez hasonlóan 44 dollárra csökkentette 52 dollárról.

A BC Capital Markets leminősítés nélkül 47 dollárra vette vissza a célárfolyamot 54 dollárról.

Yelp

A Yelp akkora pofont kapott, hogy 52 hetes mélypontot ért el, amivel azonban az eddiginél ésszerűbb, 2,9 milliárd dolláros piaci kapitalizációra tett szert. Jóllehet a papír a várható nyereség tekintetében még így is igen drága.

A lokációalapú helyértékelés egyik legfontosabb oldalának számító vállalat szerdán, az amerikai tőzsdezárás után tette közzé igen gyenge gyorsjelentését. Az egy részvényre eső eredmény 0,02 dolláros veszteség volt 118,5 millió dollár mellett. A Thomson Reuters konszenzus 0,01 dolláros EPS és 119,98 millió dolláros bevétel volt. Egy évvel korábban, 2014 első negyedévében a Yelp 0,04 dolláros egy részvényre eső veszteséget ért el 76,41 millió dolláros bevétellel karöltve.

Amennyiben az eredményeket nem az USA hivatalos számviteli szabálya (GAAP) alapján nézzük, a Yelp egy részvényre jutó eredménye 0,10 dollár volt, melyből ki vannak zárva a részvény alapú kompenzációk, valamint a nem tárgyi eszközök amortizációja, melyek 79 millió dollárt jelentenek. A tisztított kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) összesen 16,3 millió dollár volt a negyedévben.

A Yelp 39,76 dolláron fejezte be a hetet, noha a gyorsjelentés nyilvánosságra hozatala előtt még 51,28 dolláron állt. Ez 23 százalékos szakadást jelent, és az új 52 hetes tartomány így 38,54 és 86,88 között áll, miközben a konszenzusos célárfolyam (56,50 dollár) egyre zsugorodik. Ráadásul az új hét, újabb mélypontot hozott 38,8 dollárig csordogált az árfolyam.

Az elemzők jelenleg így látták a célárakat és minősítéseket:

Az RBC Capital Markets a papír leminősítése mellett 82 dollárról 50-re csökkentette a célárfolyamot.

A Merrill Lynch „vételről” „semlegesre” módosította az értékelést 55 dolláros cél mellett.

A Needham továbbra is fenntartotta a „vételi” minősítést, de 80 dollárról 55-re vágta vissza a célárat.

A Northland „piaci teljesítőről” „alulteljesítőre” vette vissza a minősítést, és 49-ről 35 dollárra csökkentette a célárfolyamot.

A Sterne Agee CRT „vételről” „semlegesre” módosította a részvény minősítését.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.