Sötét mód ikon
2026 június 12
Nagyobb bért követelnek a Dunaferrnél

Nagyobb bért követelnek a Dunaferrnél

Két százalék körüli emelést kaptak

A társaság székháza előtt tartott tüntetésen Mucsi Zoltán, a szövetség elnöke megszégyenítőnek nevezte az 1,7 százalékos béremelést. Megjegyezte, hogy követelésük fedezete a kormány által a munkáltató számára a szociális hozzájárulási járulék 5 százalékos csökkentéséből adódó mintegy egymilliárd forint, amiből a cégvezetés „egyetlen fillért” sem akar a munkavállalóknak adni, sőt érdemben tárgyalni sem akar. „

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]

A kormány a munkáltatók költségeinek csökkentésével nem a tőketulajdonosok zsebét akarja tovább tömni, hanem a béremelkedéseket kívánja elősegíteni” – fogalmazott. Az elnök azt mondta, hogy a Putyin-látogatás után a minőségi acélgyártás kerülhet előtérbe a Dunaferrnél, de szerinte a váltáshoz minőségi szakembergárda kell, ahhoz pedig megfelelő bérek kellenek.

Ezek a követeléseik

Balogh Béla, a Vasas Szakszervezeti Szövetség országos elnöke kiemelte: nagyobb megbecsülés illetné a nehéz fizikai munkát végző dunaferres dolgozókat. Mezei Zsolt, a kokszolómű szakszervezeti bizottságának elnökhelyettese emlékeztetett arra, hogy a dolgozók korábban többször lemondtak már bizonyos juttatásokról, hogy a vállalat a nehéz helyzetben pénzhez jusson, most elvárják, hogy amikor lehetőség van rá, több pénzt kapjanak.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A jelenlévők a beszédek közben többször skandálták a „Bért akarunk!” és a „Nem félünk!” rigmusokat, gyakran fújták a sípjaikat és harsantak fel a kereplők. Sevcsik Mónika, az ISD Dunaferr Zrt. reorganizációs, management support és HR-igazgatója az MTI érdeklődésére elmondta: a tavalyi nehéz acélipari helyzetben is maradéktalanul végrehajtották a 3 százalékos béremeléseket, hiszen a 2015-ben megkötött hároméves bérmegállapodás erre kötelezte őket, ráadásul a létszámcsökkentési elképzeléseket visszavonták és modernizációs fejlesztéseket hajtottak végre.

Szerintük így is magasak a bérek

A szakszervezetek által korábban üdvözölt bérmegállapodás szerint idén 1,7 százalékos béremelést hajtanak végre „olyan béreken, amelyek az országos átlagnál 60 százalékkal magasabbak”. Hangsúlyozta, hogy a menedzsment jelenleg a fokozódó piaci igények minél szélesebb körű kielégítésére koncentrál, amihez a végrehajtott beruházások előnyeit ki kell használniuk.

Leszögezte, hogy a munkabéke fenntartása elemi érdekük, ezért továbbra is hajlandóak tárgyalni a szakszervezetekkel, de eddig konkrét, számszerűsített javaslatot a béremelésre nem kaptak. Az ISD Dunaferr társaságcsoport Magyarország meghatározó jelentőségű acélgyártó komplexuma, az ország egyik legnagyobb termelő vállalategyüttese. Éves késztermék-kibocsátási kapacitása mintegy 2,2 millió tonna. A társaságcsoport 5052 embert foglalkoztat, de a beszállítókkal együtt több mint 12 ezer ember megélhetését biztosítja vagy járul ahhoz hozzá.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.