Sötét mód ikon
2026 június 12
Nagyszabású tervet jelentett be a Peugeot

Nagyszabású tervet jelentett be a Peugeot

Új piacokat akar meghódítani

A Peugeot 2018-ig 10 százalékkal, 2021-ig pedig további 15 százalékkal tervezi növelni eladásait latin-amerikai és közel-keleti terjeszkedéssel, valamint olyan új piacok meghódításával, mint az indiai és a délkelet-ázsiai – jelentette be Carlos Tavares vezérigazgató kedden.

A vezérigazgató által „termék- és technológiai offenzívának” nevezett növekedési program keretében az autógyár ügyfélszolgálati tevékenységek bővítésével, fuvarmegosztó szolgáltatásokkal, használtautó-forgalmazással és lízingszolgáltatásokkal kívánja bővíteni ügyfelei körét.

Üzemet létesítenek Délkelet-Ázsiában

A Peugeot bevételarányos jövedelmezősége öt százalékra emelkedett tavaly. Carlos Tavares eredetileg 2019-re tűzte ki az öt százalékos arány elérését. A vezérigazgató a növekedési terv keddi bemutatásán némileg visszafogottabb célt, négy százalékos bevételarányos jövedelmezőséget tűzött ki az elkövetkező három évre, 2021-re azonban már hat százalékosat.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A program keretében az autógyár évente egy-egy Peugeot, Citroen és DS márkájú modellt fog bemutatni, beleértve összesen tizenegy hibrid és teljesen elektromos autót is. A francia autógyár üzemet készül létesíteni Délkelet-Ázsiában és együttműködő partnert keres az indiai gyártás megindításához is.

Marad a költségcsökkentés

Az ambiciózus növekedési program nem jelenti a drasztikus költségcsökkentési program végét – hangsúlyozta a vezérigazgató. A Peugeot tavaly autónként 211 euróval tudta csökkenteni költségeit, a kitűzött célt pedig az eredeti 500 euróról autóként 700 euróra emelte.

A piacok nem fogadták jól a Peugeot bejelentését, a részvény árfolyama kedden 6,5 százalékkal gyengült.

„Nem hinném, hogy a részvényesek különösebben lelkesednének a tervért” – jegyezte meg Arndt Ellinghorst, az Evercore ISI befektetési elemzője, mondván, hogy a piac magasabb jövedelmezőséget remélt a kitűzött célnál.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.