A piaci tőkeértéke alapján Olaszország legnagyobb, Európa harmadik legjelentősebb biztosítója azt közölte csütörtökön, hogy az adózott eredménye 51 százalékkal, 626 millió euróra ugrott az egy évvel korábbi 415 millió euróról.
A cég negyedéves működési eredménye 17 százalékkal, 1,45 milliárd euróra emelkedett. Ezen belül egyebek között a cég életbiztosítási üzletágának a működési eredménye 18 százalékkal, 890 millió euróra nőtt. Az életbiztosítási díjbevétel 8,5 százalékkal, 13,24 milliárd euróra emelkedett, míg a vagyon- és balesetbiztosítási üzletágban a díjbevétel 4,78 milliárd euró körül stagnált.
A csoport 60 országban van jelen pénzügyi szolgáltatásaival, 77 ezer alkalmazottja több mint 65 millió ügyfelet szolgál ki. A Generali magyarországi érdekeltsége Generali Biztosító Zrt. néven működik, ügyfeleinek száma – a cég honlapja szerint – megközelíti az 1,2 milliót.