Sötét mód ikon
2026 június 11
Nem ez lesz Európa legjobb napja

Nem ez lesz Európa legjobb napja

Mínuszban az indexek

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 29 872 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest nem változott.

Frankfurtban a DAX index 0,42 százalék, Londonban az FTSE-100 index 0,68 százalék veszteséggel kezdett a párizsi CAC-40 index pedig 0,25 százalékkal gyengült nyitáskor.

A kereskedés kezdetén az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,44 százalék, az európai FTSE Eurofirst 300 index 0,37 százalék veszteséget mutatott.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]

A Brent nyersolaj ára 0,17 százalékkal hordónként 46,27 dollárra, a WTI nyersolajé 0,13 százalékkal 44,60 dollárra csökkent.

Az arany határidős jegyzése 0,28 százalékkal unciánként 1299,65 dollárra csökkent. Az eurót 0,08 százalékkal jegyezték gyengébben 1,1096 dolláron.

Ma a Molé a főszerep

A szakértő elmondta: a Mol által éjfélkor közölt harmadik negyedéves gyorsjelentés hatására a cég emelte idei cash-flow várakozását, amire vélhetően pozitívan reagálnak majd a piaci szereplők.

A Mol-csoport harmadik negyedéves eredménye ugyanis felülmúlta az elemzői várakozásokat, első kilenc hónapos teljesítménye alapján pedig 2,2 milliárd dollárra emelte a 2016-os évre kitűzött tiszta, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) célját.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A többi vezető részvényről kiemelte: a Richter árfolyamánál kérdéses, hogy a papír mozgására mennyire lesz hatással az amerikai gyógyszerszektorban csütörtök este bekövetkezett nagymértékű esés. Az OTP árfolyama vélhetően a csütörtöki árszinten mozog majd. A Magyar Telekom esetében az elemző nem számít piacmozgató hírre, véleménye szerint irány nélküli kereskedés várható.

Móró Tamás a makroadatokról kifejtette: pénteken érkeznek az európai beszerzésimenedzser-index adatok, amelyek révén a befektetők az európai konjunktúra alakulásáról kaphatnak képet, illetve délután teszik majd közzé az amerikai munkaerő piaci adatot.

Belehúzott a font

A londoni index többi európai tőzsdénél nagyobb csütörtöki vesztesége a font árfolyamának az erősödésére vezethető vissza. A londoni tőzsdeindex sorban a negyedik napja zárt veszteséggel. A font napközben majdnem két százalékot erősödött a dollárral szemben, de később valamelyest korrigált. Az árfolyam-erősödés nagyban rontotta az indexben nagy súlyozással szereplő exportérdekelt brit cégek eredménykilátásait.

A font erősödését a brit uniós kiválás megakadályozásának a lehetőségét felcsillantó bírósági döntés váltotta ki. A londoni felsőbíróság csütörtökön elfogadta azt a keresetet, amelynek beterjesztői szerint a brit kormánynak nincs joga parlamenti jóváhagyás nélkül elindítani az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnéséhez vezető folyamatot.

Amerika sem remekel

A nemzetközi tőzsdei hangulatot változatlanul a jövő keddi amerikai elnökválasztás bizonytalanságai terhelik. A kockázatkerülő befektetői magatartás csütörtökön az amerikai tőzsdéken is veszteséges záráshoz vezetett, bár mindkét piacon, Európában és Amerikában is voltak nap közben pozitív eredmények. A DJIA-30 0,16 százalékkal, az S&P-500 index 0,44 százalékkal, a Nasdaq Composite 0,92 százalékkal gyengült. Az S&P indexnek a csütörtöki gyenge zárás sorban a nyolcadik volt egymás után, ami az index 2008 októbere óta a leghosszabb egybefüggő veszteséges szakaszának számít.

Vegyes a kép Ázsiában

Péntek reggel az ázsiai piacok vegyes eredménnyel indították el a globális tőzsdei kereskedést. Tokió viszonylag nagyot esett, a többi tőzsdén viszont valamivel enyhébb volt az árfolyamcsökkenés. Tokió vesztesége a jen kockázatkerülő tőzsdei hangulat idején játszott befektetési mentsvár szerepének tudható be.  A jen a hét eleji 104 jenes dollár jegyzésről 102-ig erősödött, nagyban rontva ezzel az exportérdekelt vállalatok eredmény kilátásait. A Toyota és a Sony például négy százalékkal, a Mazda hat százalékkal gyengült emiatt.

Az európai kereskedés kezdete előtt egy órával Tokió 1,3 százalék veszteségben állt, Szöul 0,6 százalékkal, Sanghaj pedig 0,3 százalékkal gyengült. A hongkongi index 0,1 százalékkal, a tajvani 0,01 százalékkal erősödött.

Megpihent az olaj

Az olajárak ötödik napja tartó esése péntek reggelre megtorpant, a piaci hangulat azonban a tartósnak ígérkező túlkínálat függvényében változatlanul a további árcsökkenés felé hajlik. Az európai kereskedési idő kezdete előtt bő egy órával a Brent nyersolaj ára 0,28 százalékkal állt alacsonyabban hordónként 46,48 dolláron, a WTI ára pedig 0,29 százalékkal alacsonyabban 44,79 dolláron.

Pénteken az európai tőzsdéken elsősorban a vállalati eredmény beszámolókra figyelnek majd a befektetők – természetesen az amerikai elnökválasztási kilátások latolgatása mellett.

Innen indultak az indexek

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma 10,4 milliárd forint volt.

Csütörtökön a fontosabb európai tőzsdék mérsékelt veszteséggel zártak. Az FTSE Eurofirst 300 európai gyűjtőindex index 0,13 százalékkal, a vezető euróövezeti vállalatokat tartalmaz EuroStoxx50 index pedig 0,22 százalékkal gyengült.

A frankfurti DAX index 45 ponttal, 0,43 százalékkal 10 325 pontra, a londoni FTSE-100 index 55 ponttal, 0,80 százalékkal 6790 pontra, a párizsi CAC-40 index 3 ponttal, 0,07 százalékkal 4411 pontra csökkent.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.