Sötét mód ikon
2026 június 12
Nem hagyja magára Trump a NATO-t

Nem hagyja magára Trump a NATO-t

Több pénz a katonaságra

Stoltenberg elmondta, reméli, hogy mielőbb tárgyalhat a megválasztott amerikai elnökkel, és tájékoztathatja arról, hogy számára is kulcsfontosságú cél az európai NATO-tagországok katonai költségvetésének növelése, amelyet a tagországok védelmi miniszterei is támogatnak. Hozzátette, a fő akadályt a pénzügyminiszterek ellenállása jelenti.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]

„Fel kell hagyni a csökkentésekkel, és fokozatosan fel kell emelni a védelmi költségeket a bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékára” – szögezte le a NATO-főtitkár a Német Marshall Alap (German Marshall Fund) nevű kutatóintézet rendezvényén.

A főtitkár úgy fogalmazott, hogy az utóbbi időben elmozdulás történt ebbe az irányba, de nagyon sok még a tennivaló a cél elérése érdekében. „Biztos vagyok benne, hogy Trumpnak ez lesz a fő prioritása a NATO tekintetében” – mondta.

„A 20. század történelmének egyik fontos tanulsága, hogy egy biztonságos és sikeres Európa az Egyesült Államokat is biztonságosabbá és sikeresebbé teszi” – mondta Stoltenberg.

Telefonon már beszéltek

A NATO később közleményt adott ki, miszerint Jens Stoltenberg délután telefonbeszélgetést folytatott Donald Trumppal. A felek egyetértettek benne, hogy a szövetség megléte és hatékony működése hosszú távon is rendkívül fontos, valamint megvitatták az új biztonsági környezet jelentette kihívásokat.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Mint írták, Soltenberg megköszönte Trumpnak, hogy a kampányában felhívta a figyelmet a védelmi költségek emelésének fontosságára. Mindketten úgy vélték, hogy ugyan történt előrelépés az igazságosabb tehermegosztás terén, de sok még a tennivaló az ügyben.

Szakértők szerint az európai vezetőket aggodalommal tölti el Trump álláspontja, részben mert nyíltan az Oroszországhoz közeledés mellett kötelezte el magát, részben pedig mert a NATO költségvetésének, az amerikai hozzájárulásnak az újratárgyalását helyezte kilátásba. Az üzletember korábban úgy nyilatkozott, hogy orosz agresszió esetén csak azoknak a NATO-tagországoknak a védelméhez nyújtana segítséget, amelyek teljesítették szövetségesi kötelezettségeiket.

Beszédében Stoltenberg emellett a törökországi helyzetre is kitért, és arról számolt be, hogy a török hadsereg több, a NATO-nál szolgálatot teljesítő tagja is menedékkérelmet nyújtott be Európában. A főtitkár a jogállamiság elveinek tiszteletben tartására sürgette a török hatóságokat, hozzátéve, hogy a jövő heti isztambuli látogatásán fel fogja vetni az emberi jogok kérdését.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.