Sötét mód ikon
2026 augusztus 10
Nem sikerült szakszervezetet alapítan a VW gyárában

Nem sikerült szakszervezetet alapítan a VW gyárában

Az 1700 szavazásra jogosult dolgozó 93 százaléka adta le a voksát, 833-an szavaztak a szervezetalapítás ellen, 776-an pedig mellette. Az eredményt még hitelesíteni kell. A Volkswagennek szerte a világon minden jelentősebb gyárában működik szakszervezet. A chattanoogai szervezet megalapításával első alkalommal került volna az UAW soraiba egy külföldi tulajdonú autógyár a hagyományosan szakszervezet-ellenes déli régióban. Tracy Romero, a detroiti székhelyű UAW szervezési ügyekben illetékes igazgatója a szavazás után kiadott közleményében azzal vádolta a gyár vezetését, hogy a helyi politikusokkal karöltve „a félelemkeltés és a félretájékoztatás eszközével brutális kampányt folytatott” annak érdekében, hogy ne alakuljon meg helyi szervezet. Azt állították, hogy bezárhat a gyár, illetve más hátrányok, gazdasági károk származhatnak egy szakszervezet működéséből – írta Romero. A VW januárban jelentette be, hogy 800 millió dolláros fejlesztést hajt végre a gyárban, és ezer új munkahely megteremtésével 2022-től elektromos autókat is elő fog állítani. Jelenleg két típus készül az üzemben, amelyben 2011-ben kezdődött el a termelés. Az UAW már 2014-ben is megpróbált helyi szervezetet alapítani a chattanoogai VW-gyárban, de akkor sem sikerült. Az újabb kudarc abból a szempontból is jelentős, hogy az amerikai autóipari szakszervezet egy ideje azon küzd, hogy túllépjen az ellene indított szövetségi korrupciós vizsgálaton, illetve idén több jelentős tárgyalás is vár még rá a General Motors, a Ford Motor és a Fiat Chrysler Automobiles autógyárakkal.

Az UAW-nak 1979-ben még 1,5 millió tagja volt, ez a szám tavalyra már 400 ezer alá esett vissza. Az amerikai szakszervezetek nehezebben tudnak helyi szervezeteket alapítani az Egyesült Államok déli államaiban, mert ezekben nem olyan erős ez a fajta mozgalmi kultúra, mint az északiakban.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.