Az Egyesült Államokból származó befektetések összértéke meghaladja a 9 milliárd dollárt, az 1600 amerikai cég mintegy 100 ezer magyar embernek ad munkát – ismertette a miniszter. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok vált Magyarország EU-n kívüli legfontosabb exportpiacává, egyben második legfontosabb kereskedelmi partnerévé és harmadik legfőbb importforrásává.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]
Az Amerikai-Magyar Üzleti Tanács keretében a Magyarországon már jelen lévő vállalatokkal folyik a tárgyalás, mivel az újra beruházás legalább olyan fontos, mint egy-egy új befektetés – hangsúlyozta a külügyminiszter.
Kiemelte, hogy Magyarországot sokat bírálják a konzultáció hiányára hivatkozva, azonban az amerikai vállalkozói együttműködések ezt cáfolják, a cégekkel rendszeresek az egyeztetések, ezt az üzleti tanács is visszaigazolta.
Hasznos lehet a TTIP Szijjártó szerint
Szijjártó Péter elmondása szerint a jövő évi adóváltozások egy része is amerikai javaslat eredménye, például, hogy a 2017-es költségvetésben a kutatás-fejlesztést végző vállalatok adókedvezmény-lehetőségei csaknem megduplázódnak, valamint azok a cégek is jelentős adókedvezményt kapnak, amelyek mobilizálni tudják a munkaerőt, enyhítve ezzel a földrajzilag eltérő munkaerő-kapacitást.
Tájékoztatott arról is, hogy Magyarországnak tíz amerikai stratégiai partnere van, az első megállapodást a Coca-Colával kötötték.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Szijjártó Péter a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerséggel (TTIP) kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy Magyarország érdekelt a transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodás megkötésében, amennyiben ez megfelel a nemzeti érdekeknek.
Egyértelműen az ország érdeke lenne, hogy a gazdasági kapcsolatokat az Egyesült Államokkal minél kevesebb bürokratikus akadály terhelje – jegyezte meg.
Nyolc cég is Magyarországra érkezett
Eric Stewart, az Amerikai-Magyar Üzleti Tanács (US-Hungary Business Council) elnöke elmondta: 8 amerikai cég érkezett Budapestre, hogy jövőbeli befektetésekről beszéljenek a magyar kormánnyal. Megfogalmazása szerint Magyarország nagyon jó partnere volt az Amerikai Egyesült Államoknak stratégiailag, katonailag is, valamint pozitívan értékelik azt, ahogyan a ország eddig együttműködött az amerikai cégekkel.
Az eseményen részt vett többek között Szemerkényi Réka, Magyarország Washingtonba akkreditált nagykövete, Colleen Bell, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete, Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke. A sajtótájékoztatót követően megkezdődtek a tárgyalások cégekkel.