Sötét mód ikon
2026 június 12
Őszig nem oldódhat meg a Mol-INA-ügy

Őszig nem oldódhat meg a Mol-INA-ügy

Van aki szerint nem várhatnak a tárgyalások

Ivan Vrdoljak volt horvát gazdasági miniszter szerint az INA horvát olajipari vállalatnál „katasztrofális a helyzet”. A vállalat nem indította el a rijekai finomító korszerűsítését, a sziszekit pedig továbbra is be akarja zárni – mondta, majd hozzátette, hogy a Mol kiskereskedelmi hálózatot akar csinálni az INA-ból, beruházások nélkül. Vrdoljak úgy véli, a tárgyalások nem várhatnak őszig.

Oreskovic elmondta, hogy az INA az állam stratégiai érdekkörébe tartozik, és a kormány megtesz mindent, hogy megvédje a nemzeti érdekeket. A Mollal való kapcsolatot összetettnek nevezte. „A Molnak és Horvátországnak is vannak érdekei, és egyéb más ügyek is kapcsolódnak a témához” – hangsúlyozta.

Horvátország megvárja a legmegfelelőbb pillanatot, hogy leüljön tárgyalni a Mollal – tette hozzá.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Tovább folytatódik a Mol-INA huzavona
Folytatódik a döntőbírósági eljárás Mol-INA-ügyben, a horvát kormány azt is kérni fogja, hogy az INA fektessen be a finomítókba – mondta Tomislav Panenic horvát gazdasági miniszter egy kedden megjelent interjújában.

Megy a vita már egy ideje

A Mol 2013 végén kezdeményezett nemzetközi választottbírósági eljárást a horvát kormány ellen horvátországi befektetéseinek védelmében a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID), mert szerinte a zágrábi kormány nem teljesítette bizonyos szerződéses kötelezettségeit és vállalásait. A horvát kormány válaszul 2014 elején fordult nemzetközi döntőbírósághoz.

A horvát álláspont szerint elmaradtak a részvényesi szerződésben vállalt Mol-befektetések a horvát olajfinomítókba és a Mol megsértette a kereskedelmi társaságokra vonatkozó horvát törvényeket.

Darko Horvat, a legnagyobb kormányzó párt, a HDZ minisztere, aki pártjában az energetikai ügyekért felelős, korábban a horvát közszolgálati televízióban annak a véleményének adott hangot, hogy fel kéne hagyni a választottbírósági eljárásokkal, mert Horvátország álláspontja „bizonytalan talajon áll”, és mielőbbi tárgyalásokat sürgetett a Mollal.

Az INA 49,08 százaléka a Molé, és rendelkezik az olajtársaság irányítói jogaival is, 44,84 százaléka pedig a horvát államé.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.