A Miniszterelnökség pénteki közleménye szerint a Széchenyi2020 programok bemutatásával is foglalkozó szervezet 19 konferenciát, 160 tájékoztató fórumot és 12 ezer egyéni ügyféltalálkozót tartott 2016-ban. A Széchenyi Programiroda egy folyamatosan bővülő, jelenleg 60 irodából és 180 tanácsadóból álló, országos segítségnyújtói nonprofit hálózatot működtet – tájékoztatott a közleményben Schultz Gábor, a Széchenyi Programiroda ügyvezetője.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]
A Miniszterelnökség alatt működő társaság a helyi igények, a hazai gazdaságpolitikai célok és a brüsszeli elvárások összehangolása mellett nyújtja szolgáltatásait, amelyek az ötletadástól a megvalósítás szakmai támogatásán át a projektzárásban való közreműködésig szinte minden területre kiterjednek. A programiroda szolgáltatásai bárki számára országosan és ingyenesen elérhetőek.
Az ügyvezető kitért arra, hogy Magyarország kiemelkedően jól áll a 2014-2020-as uniós pályázati felhívások meghirdetésével. A kormány törekvése, hogy a célzott és hatékony fejlesztés érdekében az összes uniós forrás a lehető leghamarabb hozzáférhető legyen. Ehhez az elváráshoz igazodik a programiroda intenzív tájékoztató tevékenysége.