Ennyi pénz jut az automaták támogatására
A Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében lesz állami támogatás az ital- és ételautomaták online rendszerbe történő bekötéséhez – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nyilatkozatában.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]
Varga Mihály elmondta: a 2016 költségvetés módosításával már elhatároltak 1,5 milliárd forintot arra, hogy a kormány támogatást tudjon adni ezen eszközök beszerzéséhez. A tárca azt tervezi, hogy az automaták regisztrációjából befolyt mintegy 900 millió forintot szintén állami támogatásra használja fel, vagyis a gépek online rendszerbe való bekötéséhez összességében több mint 2 milliárd forint áll majd rendelkezésre – tette hozzá.
A korábban tervezett szeptember végi időpont helyett a kötelezett szolgáltatók, így például a ruhatisztítók, autójavítók a pénzváltókkal és a taxisokkal együtt január elsejétől lesznek kötelesek az online pénztárgépeket használni – mondta a miniszter, hozzátéve: az erről szóló rendeletmódosítás hamarosan megjelenik.