Sötét mód ikon
2026 június 08
Talán most sikerül elérni a kitűzött célokat

Talán most sikerül elérni a kitűzött célokat

Fekete Péter kiemelkedőnek nevezte a két társaság tavalyi 27 milliárd forintos összesített eredményét, és nem zárta ki, hogy további akvizíciókkal a tervezettnél is jobb adatok érhetők el. A befektetők – tette hozzá – az IFRS szerint konszolidált saját tőke mellett elsősorban az árbevételt és az eredménytermelő képességet veszik figyelembe. Várakozása szerint a nemzetközi befektetői piacra ősszel léphetnek ki, így az első tranzakciókra az idei második félévben kerülhet sor. Ezt megelőzően, az Opus és a Konzum egyesülését követően a vállalat növekedési stratégiáját várhatóan újabb külföldi befektetőknek mutatják be.

A Konzum Nyrt. és Opus Global Nyrt. csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közölte, hogy április 8-ra hívják össze a két társaság fúziójának részleteiről döntő rendkívüli közgyűlést. Az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint a Konzum és az Opus Global részvényeinek átváltását 2:1 arányban határozták meg. A cserearány megállapításakor a társaságok a 2018. december 31-i fordulónapra számított IFRS szerinti konszolidált saját tőkéjét vették alapul, mely tisztítás nélkül a Konzum Nyrt.-nél meghaladta a 73,8 milliárd, az Opus Global Nyrt. esetében pedig a 280,4 milliárd forintot.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.