Sötét mód ikon
2026 június 08
Tavaly több mint egyharmadával több lakás épült

Tavaly több mint egyharmadával több lakás épült

  • Budapesten 6 341 lakást vettek használatba, 8,6%-kal többet, mint 2019-ben. Minden településkategóriában nőtt a használatba vett lakások száma. A megyei jogú városokban 55, a többi városban 31, a községekben 45%-kal több lakás épült. A megyei jogú városokban tapasztalható erős növekedés csaknem felét három nagyváros: Debrecen, Győr és Szeged adta, ezek mindegyikében 1000-nél több új lakást vettek használatba.
  • Országos szinten az átadott lakások száma utoljára 2009-ben volt magasabb a 2020. évinél.
  • A főváros lakásépítésének egyharmada a XI. kerületben valósult meg. Az ott felépült lakások adják továbbá az országos lakásépítés közel egytizedét.
  • 2019-hez képest több mint kétszeresére nőtt az új lakások száma az Észak-Alföldön, de jelentős bővülés történt a Dél-Dunántúlon (181%) és a Dél-Alföldön (170%) is. Csak két régióban csökkent az átadott lakások száma: Közép-Dunántúlon és Észak-Magyarországon egyaránt 13%-kal kevesebb lakás épült.
  • A természetes személyek által épített lakások aránya 41-ről 47%-ra növekedett, a vállalkozások által építetteké 57-ről 52%-ra csökkent 2019-hez képest.
  • Az új lakóépületekben használatba vett lakások 52%-a családi házban, 39%-a többlakásos épületben, 5,9%-a lakóparkban található.
  • A használatba vett lakások átlagos alapterülete 1,4 m2-rel, 98 m2-re nőtt 2019-hez viszonyítva.
  • Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma 22 556 volt, 36%-kal kevesebb, mint 2019-ben.
  • A kiadott építési engedélyek száma 2020-ban számottevően elmaradt a felépített lakásokétól. Ez jelentős fordulat a korábbi évekhez képest, amikor az építési engedélyek száma még többszörösen meghaladta az új lakásokét.
  • Minden településkategóriában csökkent a lakásépítési kedv. A csökkenés a kisebb települések felé haladva mérséklődik: Budapesten 48, a megyei jogú városokban 39, a többi városban 32, a községekben pedig 14%-kal kevesebb lakás építését kezdeményezték, mint egy évvel korábban.
  • Az építendő lakások száma kizárólag egy régióban, Közép-Dunántúlon növekedett, 5,6%-kal. Emellett csak két megyében tapasztalható számottevő növekedés: Fejér (64%) és Tolna megyében (28%).
  • Az építtetők az esetek 57%-ában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Ez az arány Budapesten a legalacsonyabb, 13%, és a községekben a legmagasabb, 93%.
  • A kiadott új építési engedélyek alapján 20%-kal kevesebb, összesen 11 381 lakóépület építését tervezik. A tervezett egylakásos lakóépületek aránya 81% volt, összesen 9 265 darab.
  • A tervezett nem lakóépületek száma 4 023, 3,4%-kal kevesebb, mint 2019-ben.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.