A kínai CATL és a Stellantis 4,1 milliárd eurós beruházással építi fel Spanyolország legnagyobb akkumulátorgyárát, amely négyezer helyi dolgozónak ad majd munkát Figueruelasban. A projekt mérete és technológiai jelentősége miatt sokan a debreceni CATL üzem európai riválisaként tekintenek. A spanyol akkumulátorgyár új központ lehet a régióban.

A kínai CATL és a Stellantis közös vállalkozása négyezer helyi munkavállalót képez ki Spanyolország legnagyobb akkumulátorgyárának működtetésére. A 4,1 milliárd eurós projekt Kína eddigi legnagyobb spanyolországi beruházása, amelyhez 300 millió eurónyi uniós támogatás is kapcsolódik – jelent meg a Reuters oldalán a Figueruelasban tartott alapkőletételi ünnepségen.
Kína rekordméretű befektetéssel készül a spanyoloknál
A CATL beruházása egyszerre jelzi Európa egyre erősebb függését a kínai akkumulátortechnológiától és azt, hogy az európai átálláshoz továbbra is szükség van ázsiai gyártókapacitásra.
Brüsszel közben a kereskedelmi szabályok szigorítására készül, hogy védekezzen az egyre erősödő kínai verseny ellen. Ugyanakkor a piac továbbra is igényli a kínai szakértelmet.
„Célunk, hogy a fejlett akkumulátortechnológiát mindenki számára elérhetővé tegyük”– említették a kínai vezetők. A Kína spanyolországi nagykövete szerint az együttműködés egyértelmű jele annak, hogy Peking kész támogatni Európa energetikai átállását.
Spanyolország alacsony munkaerővel csábítja a kínaiakat
Spanyolország az elmúlt években tudatosan építi akkumulátoripari szerepét. A gyárépítést több stratégiai előny is támogatja: az ipari energiaárak kb. 20 százalékkal alacsonyabbak, mint az uniós átlag, a munkaerőköltségek versenyképesek. Ráadásul az ország Európa második legnagyobb autógyártója. Egyébként további nagy projektek is folyamatban vannak, többek között az Envision AESC beruházása, a Volkswagen PowerCo gyára és az InoBat fejlesztése. A spanyol kormány célja, hogy a jövőben az e-mobilitás egyik európai központjává váljanak.
A helyi szakértelemre óriási igény lesz a spanyoloknál az új gyárhoz
Az aragóniai ipari szakszervezetek és autóipari hálózatok szerint a spanyol ágazatnak jelenleg komoly hiányosságai vannak az akkumulátorgyártás területén.
„Nem ismerjük ezt a technológiát – soha nem gyártottunk ilyen alkatrészeket. Évekkel előttünk járnak. Csak figyelhetünk és tanulhatunk.”– nyilatkozta David Romeral, a CAAR Aragon autóipari szervezet vezetője.
Éppen ezért kiemelt jelentőségű, hogy a CATL mintegy négyezer munkavállalót képez ki, teljes helyi személyzettel kívánva üzemeltetni a gyárat. A CATL szerint a gyártáshoz nemcsak modern berendezések és automatizálás, hanem évek alatt felépített technológiai tudás is szükséges.
Kínai és spanyol gazdasági közeledés a geopolitikai szigorítások árnyékában
Noha az EU egyre élesebb hangot üt meg a kínai ipari szereplőkkel szemben. Spanyolország tpedig ovábbra is szoros gazdasági kapcsolatot ápol Pekinggel. Nemrégiben a spanyol király és több miniszter is Kínába látogatott, kifejezetten a gazdasági együttműködések bővítése céljából.
„A technológiatranszfer alapvető. Tanulnunk kell azoktól, akik hozzáértőek. Spanyolország nyitott az együttműködésre, különösen Kínával”– hangsúlyozta a gyár jelentőségét az alapkőletételnél Jordi Hereu ipari miniszter.
Mit jelent ez Spanyolország számára?
A 4,1 milliárd eurós beruházás több ezer új munkahelyet hoz létre és megerősíti az ország szerepét az elektromos autók ellátási láncában. Továbbá csökkenti az e-autógyártók importkitettségét és hosszú távon tudásbázist épít egy olyan területen, ahol Európa lemaradásban van. A projekt egyszerre iparpolitikai, gazdasági és technológiai mérföldkő Spanyolországnak.
Jelen írás kizárólag tájékoztatási célt szolgál. A cikkben megjelenő információk nyilvános és mindenki számára elérhető adatok alapján kerültek felhasználásra.
Címlapkép forrása: CATL