Várakozáson felüli eredmény
Mogherini elmondta, hogy a 75 ország és 26 nemzetközi szervezet részvételével zajló konferencián várakozáson felül sikerült mozgósítani olyan jelentős támogatási összeget, amely Afganisztán békéjének és stabilitásának megteremtését szolgálja majd.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”100″]
A főképviselő bejelentette, hogy az Európai Unió és tagállamai a következő négy évben közel 5 milliárd euró. azaz éves bontásban 1,2 milliárd euró segélyt juttatnak a közel negyven éves háborúskodás sújtotta és a terrorizmus fenyegette országnak. Ezzel a támogatással az Európai Unió lesz az egyik legnagyobb adományozója az afganisztáni béke megteremtésének és megőrzésének – mondta.
„Afganisztán jelenébe és jövőjébe való hosszú távú befektetésről van szó, amely a gazdasági és társadalmi fejlődés által afgánok generációinak ad biztonságos és messze mutató jövőképet. Afganisztán békéjének megteremtése mindannyiunk békéjének záloga, ugyanis a béke és a stabilitás nem válaszhatóak el egymástól” -fogalmazott.
Az adományozók ugyanakkor azt várják Kabultól, hogy véghezvigye és alkalmazza a stabilitást jelentő reformtörekvéseket – hangsúlyozta az uniós főképviselő.
Fejlődés és béke
Asraf Gáni afgán elnök beszédében hangsúlyozta, a megállapodás és a nemzetközi adományozók támogatása „gyógyír” lesz a sok betegséggel küzdő ország számára.
„Az Európai Unió és a nemzetközi adományozók elkötelezettségének sikere az afgán népen és az afgán kormányon múlik” – húzta alá az elnök. Az átláthatóság, a korrupció, a bűnözés és a stabilitás megteremtése az első számú feladat- tette hozzá.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
„Nem hagyhatjuk, hogy az ígéretek üres szavak maradjanak. Ez a fejlődés és a béke megteremtésének záloga” – fogalmazott.
Véleménye szerint ez úgy az adományozók, mint Afganisztán számára győztes pozíciót jelent, amely az afgán népnek, nőknek és fiataloknak ad jövőképet és távlatot az otthonmaradáshoz a megvalósuló gazdasági beruházások áltál.
Mire használják a pénzt?
Asraf Gáni újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a támogatásból a gazdasági infrastruktúra, az energiaellátás biztosítása mellett, az elmaradott területek felzárkóztatását jelentő az úthálózat fejlesztésére is jut majd, de kiemelt területként kezelik az oktatást is.
A kétnapos brüsszeli EU-Afganisztán konferencián az uniós tagországok külügyminisztereinek és szakdiplomatái mellett részt vett John Kerry amerikai külügyminiszter, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, Asraf Gáni afgán elnök, Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is.