Sötét mód ikon
2026 június 13
Tovább növekedhetnek a beruházások

Tovább növekedhetnek a beruházások

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adatai szerint a nemzetgazdasági beruházások 14,9 százalékkal nőttek 2013 utolsó negyedévében az előző év azonos időszakához képest, míg tavaly az év egészében, több évnyi csökkenést követően, 7,2 százalékkal emelkedett a beruházások volumene.

Várták a szép számokat

Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője elmondta: a negyedik negyedéves kedvező GDP-adat után várható volt, hogy a beruházások növekedése is felgyorsult a tavalyi utolsó három hónapban. A csaknem 15 százalékos bővülés kiemelkedőnek számít, de abban az alacsony bázisnak is szerepe van. A szakértő szerint kedvező, hogy az évek óta tartó csökkenés után 2013-ban nőtt a beruházások volumene, és a bővülés az idén is folytatódni fog.

Az impozáns utolsó negyedéves adat Nyeste Orsolya szerint az állami beruházásoknak is köszönhető, 48,2 százalékkal nőttek a beruházások a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás ágban. Az építőipari beruházások bővülését az állami infrastruktúra beruházások hajtják.

Az Erste elemzője felhívta a figyelmet arra is, hogy a tavalyi utolsó negyedévben az európai uniós pénzek beáramlásának felgyorsulása is segítette a beruházások növekedését. Nyeste Orsolya kiemelte: míg a feldolgozóipari beruházások bővülését eddig leginkább az autóipar hajtotta, a negyedik negyedévben elsősorban a gumi, műanyag, és nemfém ásványi termék gyártás beruházásai adták a növekedést az ágazaton belül; kérdés, hogy ez fordulatot jelent-e.

Állami megrendelések húzzák a beruházásokat

Suppan Gergely, a TakarékBank senior elemzője kommentárjában kifejtette: a várakozásoknál lényegesen gyorsabb a beruházások tavalyi negyedik negyedévi 14,9 százalékos növekedése. Az érdemi növekedésében a költségvetési szféra beruházásainak kiemelkedő, 50,8 százalékos megugrása játszott lényeges szerepet, azonban kedvező, hogy a versenyszféra beruházásai is 4,8 százalékkal nőttek – emelte ki.

Az elemző szerint az uniós források lehívásának felfutása miatt a költségvetési szférában 2015 végéig fennmaradhat a dinamikus növekedés. A javuló külső és belső keresleti kilátások hatására a beruházások növekedése a versenyszférában is folytatódhat, amit a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja és más állami hitelprogramok is támogathatnak. A lakásberuházások élénkülésére azonban 2015 előtt nem számít a szakember.

Suppan Gergely összességében az idén a tavalyit megközelítő, 6,5-7 százalékos növekedést vár a beruházások területén. Az elemző arra is rámutatott, hogy a beruházások negyedik negyedéves vártnál gyorsabb növekedése érdemben hozzájárulhatott a negyedik negyedéves GDP vártnál gyorsabb növekedéséhez is.

Az idén az export és a fogyasztás élénkülése mellett szintén a beruházások húzhatják a gazdaságot. Így a beruházási ráta az előző években elért mélypont után javuló trendet mutathat, ami a potenciális gazdasági növekedés javulásához is hozzájárulhat – közölte.

Tíz éve nem volt ekkora növekedés

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében kiemelte: tavaly az utolsó negyedévében 14,9 százalékkal bővült a beruházások mértéke az előző év azonos időszakához képest, legutóbb csaknem tíz éve, 2004 első negyedévében produkált a gazdaság ennél is magasabb növekedést. Az elmúlt évben tapasztalható nagymértékű, folyamatos bővüléshez a legfontosabb nemzetgazdasági ágak járultak hozzá, ami azt bizonyítja, hogy a magyar gazdasági növekedés erős szerkezeten alapul – fogalmazott a tárca.

Az NGM szerint a beruházások beindulását segítette a kedvező kamatkörnyezet, illetve a Magyar Nemzeti Bank által indított növekedési hitelprogram is, amely még mindig elérhető a vállalkozások számára. Az alacsony kamatkörnyezethez alacsony infláció is párosult, amely úgy segítette a háztartások vásárlóerejének megtartását, hogy közben fogyasztásra is serkentette azokat – közölte a minisztérium.

Az éves szintű változásokat tekintve 2013-ban 7,2 százalékkal nőttek a beruházások, ilyen mértékű bővülésre a gazdasági válságot megelőző években sem volt példa – olvasható az NGM közleményében.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.