A közleményben kiemelték: a WAM célja az értékesítéssel, hogy a tőzsde autós cégének részvényei már idén márciusban bekerüljenek a BUX-kosárba. A tranzakciót követően a WAM a kibocsátott szavazati joggal rendelkező törzsrészvények 79,92 százalékával rendelkezik. Az AGY69 AG a társaság korábbi nagytulajdonosának, ifj. Ádámosi Györgynek az érdekeltségébe tartozik. A BUX indexbe kerülés egyik feltétele az öt közül, hogy az adott cég részvényei közkézhányadának kapitalizációja minimum 5 milliárd forint, vagy a teljes, tőzsdére bevezetett – közkézhányaddal korrigált – részvénymennyiség kapitalizációjának minimum 0,5 százaléka legyen.
Az AutoWallis részvényeivel csütörtök óta kereskednek a Budapesti Értéktőzsdén. Az előzetes, a magyar számviteli szabályok alapján készített, összesített, nem konszolidált adatok szerint a vállalat négy leányvállalatának összesített árbevétele 5,9 százalékkal 70,2 milliárd forintra nőtt tavaly.