Sötét mód ikon
2026 június 10
Trump új bálteremmel bővítené a Fehér Házat – 200 millió dolláros luxusprojekt indul szeptemberben

Trump új bálteremmel bővítené a Fehér Házat – 200 millió dolláros luxusprojekt indul szeptemberben

Donald Trump egy 200 millió dollárból épülő bálteremmel kíván emléket állítani saját elnökségének. A projektet magánforrásokból finanszíroznák, de kritikusai szerint a grandiózus terv rossz időzítésű, hivalkodó és sérti a közérzetet.

Trump grandiózus bálterem terve. Forrás: X

Több mint bálterem Trump öröksége

Donald Trump szeptemberben induló, 200 millió dolláros beruházással új fejezetet nyitna a Fehér Ház történetében: egy óriási, 90 ezer négyzetméteres bálterem építését jelentette be, amit a keleti szárny mellé húznának fel – állami pénz nélkül, Trump és más magánadományozók révén – jelent meg a hír az The Hill oldalán.

A volt ingatlanmogul és jelenlegi elnök szerint a projekt „régóta esedékes”, és fontos örökséget jelent majd a jövő nemzedékeinek:

Már 150 éve várják ezt a termet. Én megépítem.” – mondta az újságíróknak.

Trump a projekt bejelentése során megemlítette, hogy az eddig sátrakat építettek a rendezvények idején a kertben, amely nem volt a legjobb megoldás.

„Amikor esik, az katasztrófa… Az emberek csúszkálnak a sátorig, nem szép látvány. A nők a gyönyörű estélyi ruháikban, a frizurájukkal, és mire odaérnek, szörnyen néznek ki”– magyarázta az elnök.

Trump leaszfaltoztatta a Rózsakertet, bár a rózsabokrokat megmentette. Forrás: X

Rózsakert, arany és aszfalt – Trump átalakítaná az elnöki rezidenciát

A bálterem nem az egyetlen változás. Trump leaszfaltoztatta a Rózsakertet, bár a rózsabokrokat megmentette. Emellett aranyozott díszítést is telepítene az Ovális Irodába, hogy személyes stílusa jobban tükröződjön.

A Fehér Ház szerint a cél az, hogy a rendezvények méltó környezetet kapjanak. Állami vacsorák, üzleti találkozók, hivatalos partik kapnának otthont a grandiózus bálteremben, amely várhatóan Trump 2029-es mandátumának lejárta előtt készülne el.

A Fehér Ház közölte, hogy a hatalmas rendezvényteret a Fehér Ház mellett építik fel, ahol a keleti szárny található. 

Trump elképzelése egy olyan térről szól, ahol ő és a leendő elnökök állami vacsorákat, üzleti vezetőkkel tartott nagyszabású összejöveteleket és egyéb elegáns partikat vagy rendezvényt rendezhetnek. 

Már régóta tervezzük. Több mint 150 éve szeretnének egy báltermet a Fehér Házban. Még soha nem volt olyan elnök, aki jó lett volna a báltermekben. Én nagyon jó vagyok” – mondta Trump.

Bírálatok kereszttüzében – elitizmus, rossz időzítés, kampánytémává válik

A Fehér Ház szerint a projekt nem használ közpénzt, de a kritikusok így is pazarlónak, elitistának és érzéketlennek tartják az ötletet, különösen a gyenge gazdasági mutatók és a munkaerőpiaci aggodalmak fényében.

Mások az elnöki rezidencia fényűző toldalékának építését rossz időzítésnek és gyenge látványvilágnak tartják, tekintettel a gyenge munkaerőpiaci adatokra és az attól való félelmekre, hogy a globális vámok hogyan árthatnak az amerikai gazdaságnak.  

Chuck Schumer demokrata szenátor szerint:

„Ez a gazdagoknak szóló ajándék, miközben a valódi problémákat figyelmen kívül hagyják.”

Az új bálterem beruházása szeptemberben kezdődik. Forrás: x

Korábban Truman, Kennedy idején is extra építkezések voltak

A Fehér Ház története során több elnök is jelentős átalakítást vitt véghez. Harry Truman teljes felújítást végzett 1948 és 1952 között. A Fehér Ház Történelmi Egyesülete szerint Trump terve hasonló hatással lehet a jövőre.

„A Fehér Ház története több mint 233 éven át fejlődött az 1792-es alapkőletétel óta. A déli portikusz, az északi portikusz, a keleti szárny, a nyugati szárny és a Truman-erkély mind botrányt keltett akkoriban. De ma már el sem tudjuk képzelni a Fehér Házat ezek nélkül az ikonikus elemek nélkül” – mondta Stewart D. McLaurin, a szövetség elnöke a The Hillnek. 

Az viszont továbbra is kérdéses, hogy mit jelent majd az új bálterem elhelyezkedése a keleti szárnyban dolgozók számára, ahol az first lady és munkatársai dolgoznak. A keleti szárnyban tartják a Fehér Ház nagyközönség számára szervezett túráit is.

Címlapkép forrása: X

Oszlányi Gyöngyvér

Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója, ahol gazdasági témájú cikkeket ír, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Médiaworksnél dolgozott újságíróként, és megfordult a Világgazdaság, Magyar Nemzet, Bors, Ripost vagy Metropol oldalain. Tapasztalata kiterjed a gazdasági, kulturális, valamint közösségi hírek szerkesztésére, és szoros kapcsolatban áll a napi gazdasági eseményekkel.Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Rendszeresen vett részt sajtóeseményeken, ahol interjúkat, tudósításokat és beszámolókat készített, sőt videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Pályafutását művészeti menedzseri és újságírói diplomával kezdte, majd a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Két évig műsorvezetőként dolgozott filmes témájú podcasteken. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, ahol sikeres reklámkampányokat szervezett és PR területen szerzett tapasztalatokat. Ezen kívül dizájnerként és kulturális menedzserként is több projektben vett rész sikeresen. Gyöngyvér fiatal korában táncművészként dolgozott nemzetközi filmekben szerepelt és modern darabokban működött közre.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.