Látótérbe kerülnek
A lapnak Sárközi Alexandra bűnügyi szóvivő nyilatkozott, aki elmondta: az adóhivatal megpróbálja azonosítani azokat a személyeket, akik – vélhetően – illegális szolgáltatást nyújtanak, eltüntetik a nagy tartozásokat maguk előtt görgető, bedőlő vállalkozásokat. Az alezredes közölte: az okozott kár összességében elérheti a több milliárd forintot.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A Magyar Idők azt írja, az ilyen ügyek nagy kihívást jelentenek a szakembereknek, főként amiatt, mert a cégtemetőkhöz az ország különböző helyeiről is kerülhetnek vállalkozások, emellett a legkülönfélébb bűncselekmények valósulhatnak meg. Egyes esetekben adócsalás gyanúja merülhet fel, máskor csődbűncselekmény vagy a fedezet jogellenes elvonása kerülhet szóba, megint máskor a számvitel szabályait hághatják át, esetleg hamis okiratok bukkanhatnak elő. Az alezredes arra is rámutatott, hogy egy-egy cégtemetőhöz akár több száz társaság ügye is kapcsolódhat.
Nagy hal akadt horogra
Egy cég 139 millió forintnyi szállítmányt próbált eltitkolni az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) elől – tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A NAV a társaság ekáer-bejelentéseinek, áfabevallásainak elemzése után nyomon követte a cég szállítmányait. Az első ilyen szállítmánynál kiderült, hogy jelentős az eltérés a bejelentett és a szállított súly között – olvasható a közleményben.
Össze-vissza beszélt
Mint írták, az ügyvezető ellentmondásos nyilatkozata miatt a társaság telephelyén az adóellenőrök megvizsgálták az értékesítési számlákat, a könyvelést, ezeket összevetették az ekáer adataival, és kiderült, hogy 62 esetben, 139 millió forintnyi szállítmányt nem jelentettek be az elektronikus rendszerbe.
A súlyos mulasztások miatt a NAV munkatársai lefoglalták a társaság munkaeszközeit és négy gépjárművet 52,5 millió forint értékben. A NAV közölte, hogy megelőző jelleggel folyamatosan ellenőrzi az ekáerben szereplő adatok valóságtartalmát, tovább erősítve ezzel a tisztességes piaci szereplők helyzetét.