Sötét mód ikon
2026 június 12
Van, ahol nem drágult az albérlet

Van, ahol nem drágult az albérlet

Nem mindenhol ugrottak meg az albérletárak

A befektetők továbbra is szívesen invesztálnak a lakásokba, a hazai vevők mellett egyre nagyobb arányban jelennek meg a külföldiek is.

Nemcsak a hosszú, hanem a rövidtávú bérbe adás is elterjedt, előbbi elsősorban a nagyobb ipari, illetve egyetemi városokban népszerű, ahol a nyári hónapokban a kereslet élénkülésével az árak is megugranak.

A felvételi pontszámok nyilvánosságra hozatalával évről évre felmerülő kérdés, hogy néhány hét alatt mennyivel emelkedik az árszínvonal. 

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Július és június

A júliusi szint változása a júniusihoz képest eltérő mértékű az egyes nagyvárosokban: Miskolcon 10 százalékkal, Győrben 2 százalékkal csökkentek, Pécsen minimálisan – 1 százalékkal –, Budapesten, Debrecenben, Sopronban 3-4 százalékkal, Szegeden és Kecskeméten pedig ennél nagyobb ütemben – 6-10 százalékkal– bővültek az átlagos négyzetméterenkénti árak.

A változásból adódóan jelenleg 1700 és 2000 forint/négyzetméter között alakulnak az albérletek átlagárai, a bérlőknek ennél nagyobb kiadással kell számolniuk Sopronban, illetve a fővárosban.

Budapest hazai szinten ebben a szegmensben is listavezető, a négyzetméterárak meghaladják a 3000 forintot, vagyis egy 60 négyzetméter alapterületű lakóhely bérlése több mint 180 ezer forintba kerül – a kerületek között természetesen jelentős differenciálok vannak. 

Az első félévben lassan kúsztak fel az árak

A kiadó mellett az eladó ingatlanok piacán sem állt meg az árnövekedés, bár ennek üteme visszafogottabb a tavalyi évhez képest.

Azokban a városokban, ahol 2016-ban már elérkezett a csúcs, kisebb mértékű csökkenés érvényesült az év első felében. Pécsen, Debrecenben és Szegeden 4-5 százalékkal emelkedtek, Budapesten és Kecskeméten az országos szinttel megegyező mértékben változtak az átlagos négyzetméterenkénti árak.

Ezzel párhuzamosan Győrben és Sopronban stagnálás, Miskolcon pedig kétszámjegyű drágulás mutatkozott.

Az ingatlanok átlagárainak változása

A négyzetméterenkénti átlagárakat befolyásolja az ingatlan elhelyezkedése, típusa, illetve állapota. A Szegeden, Debrecenben, Győrben és Pécsen eladó családi házak 200 és 250 ezer forint/négyzetméter közötti áron kerülnek meghirdetésre, ami megegyezik az országos árszínvonallal.

Ennél drágábbak a Sopronban, illetve Budapesten meghirdetett társaik, melyek meghaladják a 300 ezer forint/négyzetméter átlagárat, ezzel párhuzamosan Miskolcon a 160 ezer forintot sem érik el az átlagos négyzetméterenkénti árak.

Hasonlóan alakulnak a különbségek a lakáspiacon is, ahol – nem meglepő módon – szintén a főváros van az élvonalban, melyet Sopron követ. A közepes árszínvonal a téglalakások esetén 300 és 350 forint/négyzetméter, a paneleknél pedig a 200 és 250 ezer forint/négyzetméter közötti árat takar.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.