Megmozgatná a tartalékokat
A lap szombati számában megjelent interjúban a miniszter kiemelte: a 2,5 százalékos GDP-növekedés teljesíthető, de ennek eléréséhez látványos erősödésre van szükség. Erősíteni kell a gazdaság növekedési képességét, javítani a versenyképességet és hozzá kell járulni a strukturális változásokhoz.
A miniszter szerint jelentős tartalékok vannak a foglalkoztatásban és vannak olyan szektorok – zöldgazdaság, egészségipar, specializált gépgyártás, turizmus – amelyek képesek az erőteljesebb növekedésre, valamint a kis- és középvállalkozásoknál, az iparfejlesztés egyes területein is lát esélyt a gyorsításra.
Varga Mihály elmondta, hogy a tőkepiac segítésére fiskális eszközeik vannak, s elkészült egy javaslatsor, amelyet jelenleg egyeztetnek a Budapesti Értéktőzsde kapitalizációjának növelése, a tőzsdei kibocsátók számának bővítése érdekében.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]
Egy kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy a takarékszövetkezeti integrációnak újabb fázisa következik. „De hogy ez miként érinti az FHB-t és Spéder Zoltánt, ebből a szempontból másodlagos” – fogalmazott.
A jövő évi költségvetési törvényjavaslatról megismételte, hogy az négy területre fókuszál: adócsökkentésre, bérfelzárkóztatásra, a beruházások felgyorsítására és a fegyelmezett fiskális politika folytatására. Kompromisszumos, de aránytartó tervezet született, a 2,4 százalékos államháztartási hiánycél pedig nem jelenti azt, hogy választási büdzsé készül – mondta Varga Mihály.
Újra busznagyhatalom lehetünk
A kormány véglegesítette pénteken a buszgyártási stratégiát, amely a következő három évben mintegy 30-35 milliárd forintos hazai támogatást igényel, és amely alapján jelentős kapacitás- és munkaerő-bővülés várható az ágazatban – mondta Varga Mihály pénteken.