A vártnál magasabb bevétellel zárta az első negyedévet a német SAP, Európa legnagyobb szoftvergyártója.
A vállalat pénteken azt közölte, hogy a bevétele éves szinten 10 százalékkal, 7,44 milliárd euróra emelkedett. A felhőszolgáltatásokból származó bevétel 22 százalékkal 3,178 milliárd euróra nőtt, a felhőszolgáltatásból és szoftvereladásból származó bevétele pedig 10 százalékkal 6,358 milliárd euróra emelkedett. Az üzemi eredmény 12 százalékkal 1,875 milliárd euróra nőtt. Elemzők előzetesen 7 százalékos bevételbővülésre és az üzemi eredmény 9 százalékos javulására számítottak. Az SAP márciusban jelentette be, hogy eladja a Qualtrics-ben birtokolt tulajdonrészét, a fogyasztói és ügyfélélmény menedzsment szoftvert fejlesztő cégből az SAP 423 millió darab részvényét a Silver Lake és a CPP Investments veszi meg 7,7 milliárd dollárért. Az SAP a Qualtrics-ben birtokolt tulajdonrészének eladása folytán 200 millió euróval lefelé módosította idei eredmény-előrejelzését: eszerint üzemi eredménye 8,6-8,9 milliárd euró között lesz; a felhőszolgáltatásokból és szoftverértékesítéséből 26,9-27,4 milliárd eurós bevétel várható, a korábbi előrejelzésnél 1,3 milliárd euróval kevesebb. Az SAP az üzleti informatikai alkalmazások globális piacvezetője, világszerte több mint 105 000 foglalkoztatottal. Az SAP részvényára a frankfurti tőzsdén pénteken délután 15 óra körül 3,53 százalékos pluszban, 119,5 eurón, több mint egyéves csúcson állt.
Borítókép forrása: Shutterstock