Sötét mód ikon
2026 október 15
DEVIZA

Devizapiac – Vészesen közeledik a 400-hoz a forint

Vegyesen alakult szerda reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót reggel hét órakor 397,58 forinton jegyezték az előző esti 397,65 után, a dollár jegyzése pedig 364,39 forintra ment fel 364,14-ról. A svájci frankkal szemben a forint 0,4 százalékkal erősödött, a frank jegyzése 424,41 forintra […]

DEVIZA

Forint – szakad a pánik után, hol lesz a vége?

Tele voltak vele a gazdasággal foglalkozó, de még a nem azzal foglalkozó napilapok címlapja is, hogy rég nem látott tőzsdei zuhanást hozott a hétfő. Az esés ugyanakkor már előző héten elkezdődött. A már Fekete Hétfőként hivatkozott nap a forint árfolyamát sem hagyta érintetlenül, de végül kiválóan szerepelt tegnap a hazai fizetőeszköz. Ma hiába a felpattanás, […]

BÉT

BörzeZárás 2024. augusztus 6. – Emelkedés az esés után

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,93 pontos, 0,45 százalékos emelkedéssel, 70 321,83 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 17,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a hétfői esés után kedden korrekció indult be a […]

EURÓPA

Párizs 2024 – Jelentősen nőtt a turizmus, mégis nagyon nyugodt a város

A párizsi olimpia kezdete óta 20 százalékkal több turista érkezett a francia fővárosba és környékére az előző év ugyanezen időszakához képest, a múzeumok és a kulturális intézmények, valamint a sportrendezvények helyszíneitől távolabb eső éttermek és kávéházak látogatottsága ugyanakkor visszaesett, a tömegközlekedési járműveken alig utaznak. „Az ígéret, miszerint a nyár folyamán 15 millió turista érkezik Párizsba, […]

Egyéb

Megéri otthon elkészíteni a körmeinket, vagy jobban járunk, ha betérünk a szalonba?

Talán minden eddiginél jobban előtérbe került az, hogy ott takarékoskodjunk, ahol tudunk, és nem mindig egyértelmű, hogy hol éri meg ezt tenni, és hol nem. Mint mindig, ezúttal is úgy kell keresni a helyes utat, hogy alaposan átvesszük a kérdéshez kapcsolódó szempontokat. Megvan mindenünk, ami kellene az otthoni munkához? Gondoljuk át alaposan, hogy mekkora anyagi […]

Egyéb

A hőlégballonos sétarepülés menete

Hőlégballonnal repülni izgalmas és csábító kaland. Ha még egyáltalán nem repültünk így, akkor viszont egy sor kérdés merülhet fel bennünk, melyek elbizonytalaníthatnak minket. Ezért most megpróbáljuk összeszedni a legfontosabb tudnivalókat arról, hogyan is zajlik egy ilyen sétarepülés. A találkozási pont A nulladik lépést természetesen a jegyünk megvásárlása jelenti, ami azt jelenti, hogy kapunk egy beszállókártyát, […]

Egyéb

Tudnivalók a cégkivonatok különféle típusairól

A cégkivonat egy olyan dokumentum, amelyre az üzleti életben rengeteg szituációban lehet szükség. Ide sorolható például a szerződéskötés, a pályázatokkal kapcsolatos ügyintézés, a banki hiteligénylés, de akár egy egyszerű tájékozódás is. Azonban azzal fontos tisztában lenni azzal, hogy a különböző szituációkban eltérő típusú cégkivonatra lehet szükség.  Cégkivonat kedvező áron beszerezhető a CEGKIVONATMOST oldalán, ahol az […]

Egyéb

Mi befolyásolja a fog implantátum árát?

Ha találkozunk egy fogorvossal, akkor minden bizonnyal a lelkünkre köti majd, hogy fordítsunk kellő figyelmet a megfelelő alapossággal és rendszerességgel elvégzett szájápolásra. Vagyis mossuk a fogunkat, tisztítsuk a fogközöket, időnként pedig járjunk el professzionális szájhigiéniás kezelésekre is! Ha ugyanis ezt a tanácsot megfogadjuk, akkor nagy eséllyel elkerülhetjük az olyan kellemetlen fogászati betegségeket, mint amilyen például […]

PRÉMIUM

A Zwack növelte árbevételét

A Zwack Unicum Nyrt. a 2024-2025-ös üzleti évének első negyedévben bruttó árbevétele 9,131 milliárd forint árbevételt ér el, amely 220 millió forinttal, 2,5 százalékkal haladja meg az előző üzleti év hasonló időszakának árbevételét – közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A tájékoztatás szerint a bruttó árbevétel tartalmazza a 2024 január 1-jén bevezetett DRS […]

Gazdaság

Kincstárjegy – Csökkent a hozam

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 20 milliárd forintért vitt piacra állampapírt. Az elsődleges forgalmazók 27,6 milliárd forintnyi ajánlatából az ÁKK, csökkentett értékesítéssel, 17,5 milliárdnyit fogadott el. Az aukciós átlaghozam 5,61 százalék volt, 26 bázisponttal alacsonyabb az előző […]

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.