Sötét mód ikon
2026 október 17
EURÓPA

Lassult a német infláció

Lassult a németországi infláció júniusban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adatokon alapuló hétfői jelentése szerint. Júniusban a fogyasztói árindex 2,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Egy hónappal korábban, májusban 2,4 százalékon állt az infláció Németországban. Az elemzői konszenzusban 2,3 százalék szerepelt júniusra. Havi bázison május után júniusban is 0,1 százalékkal […]

Gazdaság

Görögországban csökkent a munkanélküliségi ráta

Görögországban a munkanélküliségi ráta 10,6 százalékra csökkent májusban az előző havi 10,7 százalék után – derült ki a görög statisztikai hivatal, az ELSTAT honlapján hétfőn közzétett adatokból. A májusi munkanélküliség 2009 decembere óta a legalacsonyabb volt. Egy évvel ezelőtt, 2023 májusában 11,2 százalékon állt a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta Görögországban. Májusban a foglalkoztatottak száma éves […]

PRÉMIUM

Egyiptomi közös vállalat létrehozásáról írt alá szándéknyilatkozatot a 4iG

Telecom Egypt, Egyiptom teljeskörű távközlési szolgáltatója és a 4iG Csoport, Magyarország és a Nyugat-Balkán vezető infokommunikációs nagyvállalata június 30-án szándéknyilatkozatot írt alá egy közös vállalat létrehozásáról, amely Fiber-To-The-Home (FTTH) és Fiber-To-The-Site (FTTS) passzív hozzáférési infrastruktúra nagykereskedelmi alapú kiépítését, üzemeltetését és forgalmazását végezheti az északafrikai országban – jelentette be hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján a […]

Egyéb

F1 – Dráma az Osztrák Nagydíjon

A Mercedes versenyzője, George Russell némileg váratlan győzelmet aratott az F1-es Osztrák Nagydíjon, miután a verseny rendkívül drámai végét követően Max Verstappen és Lando Norris összeütközött az élmezőnyért folytatott küzdelemben, ami Verstappent a sorrendben hátrébb sorolta, Norrist pedig kiállásra kényszerítette. Míg Verstappen a pole pozícióból erősen rajtolva a verseny nagy részében tartotta a P1-et, a […]

ÉLETVITEL

Gőzerővel indult és vezető szerepre tör a fizz.hu, az OTP Csoport online piactere

Újabb mérföldkőhöz érkezett a magyarországi e-kereskedelem: néhány hónappal a piacralépését követően nagyobb sebességre kapcsol a fizz.hu. Többek között saját, magyar nyelvű ügyfélszolgálatot és OTP-s áruhitelt kínálnak a magyar vásárlóknak és kereskedőpartnereiknek. Céljuk pedig nem kevesebb, mint hogy néhány éven belül a hazai e-kereskedelem egyik meghatározó piacterévé váljanak. 630 termékcsoportban, több százezer termék található meg a fizz.hu oldalán. A […]

Gazdaság

A Meta megsértette az EU trösztellenes szabályzatát

Az uniós szabályozó hatóságok hétfőn megvádolták a Facebook anyavállalatát, a Meta-t. Azt állították, hogy a nemrég bevezetett, reklámokkal támogatott közösségi hálózati szolgáltatásuk nem felel meg az EU trösztellenes szabályainak. A Bizottság „fizet vagy beleegyezik” modellnek nevezte ezt a hirdetésekkel támogatott előfizetési lehetőséget. Ez azt jelenti, hogy a felhasználóknak vagy fizetniük kell a reklámmentes használatért, vagy […]

NEMZETKÖZI PIACOK

,,Vigyázó szemetek Párisra vessétek” – Előretört a jobbszél Franciaországban!

Sohasem voltak ennyire időszerűek Batsányi János A franciaországi változásokra című költeményének sorai Európa számára. A választások első fordulóját ugyanis megnyerték a jobboldali szélsőségesek. A választás második fordulója jövő vasárnap lesz. A szavazatok 33 százalékával a jobboldali Rassemblement National (RN) lett a legerősebb erő Franciaország előrehozott parlamenti választásán . Az „Új Népi Front” baloldali szövetség Marine Le Pen pártja mögé került 28 százalékkal. Emmanuel Macron elnök centrista tábora 20 […]

Gazdaság

Várható-e fordulat 2024-ben a cégvezetéstől eltiltott személyek számában?

A tavalyi és az idei kényszertörlési eljárások meghatározóak lesznek idén a számok alakulásában. Az elmúlt két évben indított jelentős számú felszámolási és kényszertörlési eljárások ellenére 2023-ban alig haladta meg a cégvezetéstől eltiltott személyek száma a 20 ezret. Bár csekély mértékben, de 2023-ban ismét csökkenő tendenciát mutat az újonnan eltiltott magánszemélyek száma, amiben fordulat várható 2024-ben. […]

Egyéb

Miért fontos egy vállalkozás számára az IT tanácsadás?

Az információs technológia rohamos fejlődésével nehéz lépést tartani. A folyamatos változások nagy kihívás elé állítják a vállalkozásokat, egy elavult technológia huzamosabb ideig tartó használata pedig hátrányba hozhatja a céget a versenytársakkal szemben. Az IT tanácsadás segíti a vállalkozásokat abban, hogy optimalizálják a digitális eszközeiket, és kialakítsák a megfelelő infrastrukturális hátteret. A stratégiai döntések meghozatala A […]

Egyéb

Alkoss 3D modelleket pusztán szavakkal!

Az Nvidia nemrég mutatta be legújabb technológiai újdonságát, a LATTE3D-t, amely egyedülálló módon képes szöveges utasítások alapján 3D modelleket generálni. Ez a fejlesztés jelentős előrelépést jelent a virtuális modell alkotásban, lehetővé téve a tervezők, fejlesztők és kreatív szakemberek számára, hogy gyorsan 3D objektumokat hozzanak létre, mindezt pusztán szöveg alapú parancsok segítségével. Mi az a generatív […]

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.