Sötét mód ikon
2026 november 08
EXTRA

Egyre zöldebb az FKF: megérkeztek a földgázhajtású kukások

Újabb fontos lépéssel folytatódik a fővárosban a szelektív hulladékgyűjtési rendszer bevezetése Budapesten. A projekt 2014 év végi befejezéséig összesen 403 000 szelektív kuka kerül a lakossághoz, melynek több mint 30 százalékát március óta már kiszállította a FKF Zrt. A környezettudatos fejlesztés kapcsán a fővárosban három darab, sűrített földgázzal (CNG) hajtott jármű áll forgalomba.

EXTRA

Régiós találkozó Gödöllőn

Jelenleg Magyarország tölti be a visegrádi csoport és a Közép-európai Kezdeményezés elnöki tisztét, ezért jövő héten itt találkoznak a két regionális együttműködés országainak külügyminiszterei.

EXTRA

Beszóltak a vegyipari cégek a kormánynak

A magyarországi vegyipari ágazatot sok esetben az európai uniós előírásoknál szigorúbb, bürokratikusabb szabályozás jellemzi, amely többletterhet jelent, rontja a beruházások megtérülését, nehezíti a fejlesztési lehetőségeket és megdrágítja a magyar vállalkozások számára a termékek értékesítését a Magyar Vegyipari Szövetség (Mavesz) véleménye szerint. A további sikeres működés érdekében a szakmai szövetség kiemelt törekvése a szabályozási környezet javításának előmozdítása. A szabályozók kedvező irányú változását szorgalmazza európai szinten az Európai Vegyipari Tanács is.

EXTRA

Titkos közügyek: egyre több van belőlük

Megnövekedett a titkosított közbeszerzések száma, több mint 120 esetben kaptak felmentést különböző kormányzati vagy önkormányzati hivatalok 2010 nyara óta a közbeszerzési kötelezettség alól, rendszerint nemzetbiztonsági okokra hivatkozva – írta a Népszabadság.

EXTRA

Hiába pályáztak, nem lesz pénz – Megjelent az NFÜ listája!

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nyilvánosságra hozta azon pályázók listáját, akik nem teljesítették nyilatkozattételi kötelezettségüket: 2500 céget érint.

EXTRA

Elkészült a bankok devizahiteles javaslata

A novemberi határidő előtt már pénteken benyújtotta a bankszövetség a devizahitelekre vonatkozó mentőcsomagját: átfogó javaslatot dolgoztak ki, külön foglalkoznak azokkal, akik tudják fizetni a hiteleiket, és azokkal is, akik nem – mondta az M1 Híradónak a Magyar Bankszövetség főtitkára.

EXTRA

Optimális exportpiac a vállalkozásoknak

Lakossági fogyasztásbővülés, növekvő kiskereskedelmi értékesítési volumen és idén várhatóan 2%-kal növekvő GDP – három erős érv a Lengyelország felé tekintő hazai vállalkozások számára – derül ki az Atradius legfrissebb előrejelzéséből.

EXTRA

1400 milliárd forintot osztanak szét vidékfejlesztésre

Év végén zárul a Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Program, amely 2007 és 2013 között mintegy 1400 milliárd forintnyi uniós támogatást biztosított Magyarország számára. A program eredményeit országjáró roadshow keretében mutatták be, melynek zárórendezvényét, a Magyar Vidék Napját október 26-án tartják a Millenárison.

EXTRA

Mire érdemes figyelni a befektetési alapok piacán?

A befektetési alap piac folyamatos növekedésének eredményeképpen az év eleje óta mintegy 1000 milliárd forinttal nőtt az alapokban kezelt vagyon. Az alacsony kamatkörnyezetben pedig ez a trend még jó darabig folytatódhat. Az elmúlt időszak slágerei a vegyes alapok, a kötvény típusú alapok és a tőke- és hozamvédett alapok voltak, a folytatásban pedig a védett vegyes alapok további térnyerésére számítunk – tájékoztatott Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

EXTRA

Többet költenek a cégek az egészségre

A pénztári szegmensek között egyedül az egészségpénztárak tudtak az utóbbi években taglétszám-növekedést felmutatni. Az egy milliós taglétszám, valamint a hozzátartozó kedvezményezettek a magyar lakosságnak legalább az egynegyedét teszik ki – összegezte Studniczky Ferenc az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.