Sötét mód ikon
2026 november 08
EXTRA

Erősödött a forint kedden

Erősödött a forint kedden. Reggel és délelőtt keveset változott az árfolyam a főbb nemzetközi devizákhoz képest, de délután kettő után stabil erősödésbe kezdett. Este hat órára megállt a forint erősödése, és hét óra után pár perccel újra szűk sávban mozogtak az árfolyamok.

EXTRA

Energiát állít elő a falu – csodájára jár a világ

Varga Mihály miniszter szerint a háztartások a fogyasztásra fordítják a rezsicsökkentés révén megspórolt összeget s ez javítja a versenyképességet. Érdemes azonban elgondolkodni a vállalati szektor támogatásáról is.

EXTRA

A nyugat-európai tőzsdék tovább emelkedtek

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,49 százalékos napi előrelépéssel 1287,32 ponton zárt, 2008. június 5-e óta a legmagasabban, 13,52 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.

EXTRA

Spórolhatunk az idővel?

Október 27-én, vasárnap hajnali háromkor egy órával kell visszaállítani az óráinkat, amellyel visszatérünk a normál időszámításra, vagyis az időzónánk alap időszámítására. A MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. adatai szerint a nyári időszámítással egy nagyobb város éves villamosenergia-fogyasztása spórolható meg.

EXTRA

Új etanolüzemet épített a Hungrana

A szabadegyházai Hungrana Keményítő- és Izocukorgyártó és Forgalmazó Kft. egymilliárd forintos beruházással megépítette Európában egyedülálló technológiájú és kapacitású, gyógyszerkönyvi minőségű alkoholt gyártó üzemét, amely elsősorban a gyógyszer- és a vegyipar számára állít elő bioökonómiai alapanyagot.

EXTRA

Zuhant az S&P tulajdonosának a profitja

A McGraw Hill Financial profitja 32 százalékkal csökkent az idén a harmadik negyedévben.

EXTRA

Kuba felszámolja a kettős valutarendszert

A gazdaság megreformálása keretében Kuba fokozatosan felszámolja a kettős valutarendszert.

EXTRA

Növekedési pályán Magyarország

A Raiffeisen Bank elemzői az idén 0,5 százalékos, jövőre 1,5 százalékos GDP-bővülésre számítanak – mondta Török Zoltán, a hitelintézet vezető elemzője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

EXTRA

Kell nekünk az állami pénzmosoda?

Az Országgyűlés nyáron kétharmados törvényben rögzítette a stabilitási megtakarítási számla (smsz) feltételeit: lehetőséget adva ezzel arra, hogy a vagyon eredetének vizsgálata nélkül, a névtelenség megőrzése mellett helyezzenek el pénzt a magyar bankokban. A részletszabályok egyelőre nem ismertek, számlát nyitni még nem lehet, a legnagyobb lakossági bank kínálatában azonban már megjelent a termék, ahogy arra az azenpenzem.hu a napokban felhívta a figyelmet. A téma ismét előtérbe került, erősen megosztva a közvéleményt: kell nekünk állami pénzmosoda?

EXTRA

Nőtt a Delta Air Lines nyeresége

Harmadával nőtt az amerikai Delta Air Lines légitársaság nyeresége a harmadik negyedévben. Ed Bastian, a Delta elnöke szerint sokan foglalnak jegyet előre a karácsonyi szezonra, és egészen az év végéig stabilnak tűnnek a társaság bevételei.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.