Sötét mód ikon
2026 november 08
EXTRA

Elveszhet a megítélt uniós pénz – Jön az NFÜ listája

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a hét végén nyilvánosságra hozza azoknak a cégeknek a listáját, amelyek harmadik felszólításra sem vették át az új és átfogóbb tartalmú átláthatósági nyilatkozatot, és ezzel nem tettek eleget a támogatási szerződésben foglalt nyilatkozattételi, adatszolgáltatási kötelezettségüknek – közölte az ügynökség.

EXTRA

Kapaszkodnak a lengyelek

A lengyel hazai össztermék (GDP) a második negyedévben 0,8 százalékkal nőtt éves összehasonlításban, és 0,5 százalékkal negyedéves szinten – erősítette meg a korábban közölt előzetes számokat a lengyel statisztikai hivatal hétfőn.

EXTRA

A világ acéltermelése bővül, mi zuhanunk

Jelentősen nőtt a világ acéltermelése az idén szeptemberben: a nemzetközi acélszövetség, a Worldsteel hétfőn közzétett adatai szerint az év kilencedik hónapjában 133 millió tonna volt a nyersacéltermelés, 6,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A szervezet adatai szerint a magyar acéltermelés zsugorodott.

EXTRA

Bóvliba vágta a bankot a Fitch

Agresszív mértékű leminősítéssel megvonta a befektetési ajánlású besorolást az MKB Bank volt bolgár érdekeltségétől, az Unionbanktól hétfőn a Fitch Ratings.

EXTRA

Meg se érezte a gigabírságot az amerikai bank

Nem ártott a J.P. Morgan részvényeinek az az előzetes megállapodás, amelynek értelmében az Egyesült Államok legnagyobb bankja 13 milliárd dollárt fizet majd ki azért, hogy megszüntessék az ellene folyó polgári peres eljárásokat, amelyeket a 2008-as pénzügyi válságot megelőző derivatív ügyletek miatt indítottak.

EXTRA

Beragadt a forint

A forint árfolyama csak minimálisan mozdult el hétfő kora estére a főbb devizákkal szemben a délutáni jegyzésekhez képest a bankközi piacon.

EXTRA

Ma is volt csúcsdöntés a részvénypiacon

A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn is többnyire jó eredményekkel zártak, folytatva az előző heti rekordsorozatot.

EXTRA

Jövőre kimászik a gödörből az euróövezet

Az euróövezet gazdasága két évig tartó recesszió után jövőre kilábal a válságból, az övezet összesített hazai összterméke (GDP) 2014-ben 0,9 százalékkal, 2015-ben pedig már 1,5 százalékkal növekedik az EY – korábbi nevén Ernst & Young – előrejelzése szerint.

EXTRA

GVH: korszerű versenytörvény kell

A versenytörvény átdolgozásának célja a korszerűbb, az uniós jogfejlődést figyelembe vevő versenyjogi követelmények hatékonyabb érvényesülése – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfőn annak kapcsán, hogy a kormány pénteken a parlament elé terjesztette a versenytörvényt módosító javaslatot.

EXTRA

46 milliárd forintos karácsony

Indul a főszezon az online kiskereskedelemben: a forgalom negyede ugyanis ezen a területen a november-decemberi időszakban realizálódik. Ez az idén 46 milliárdos forgalmat jelenthet majd. A legnépszerűbb termékek várhatóan a tabletek lesznek – derül ki az eNET – Telekom közös, „Jelentés az internetgazdaságról” sorozatának aktuális anyagából.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.