Sötét mód ikon
2026 november 08
EXTRA

Erősít a régióban a PWC

A PwC a tervek szerint 60 millió dollárt fektet a közép-kelet-európai régió tagvállalataiba a következő 3 év alatt, támogatva ezzel iparági és szakértői tudásbázisát, és erősítve piacvezető pozícióját – jelentette be csütörtökön a globális könyvvizsgáló és tanácsadó cég.

EXTRA

Nagyot bukott a kötvényeken a Goldman

A Goldman Sachs bank negyedéves jelentése szerint a teljes bevétele 20 százalékkal csökkent és 6,72 milliárd dollár volt a harmadik negyedévben. Ez jóval alatta maradt az elemzők által várt 7,36 milliárd dolláros bevételnek.

EXTRA

Kevesebb Marlboro fogyott, de a profittal nincs baj

Kevesebb cigarettát adott el, de a dohánytermékek árának növekedése miatt nőtt a nyeresége a Philip Morris amerikai dohányipari nagyvállalatnak.

EXTRA

Nyoma sincs a tegnapi örömnek Amerikában

Csökkenéssel nyitottak csütörtökön New Yorkban a vezető tőzsdeindexek.

EXTRA

Meglepő tények az adóperekről: jogvita esetén nem a NAV az erősebb

A hazai adóvizsgálatok több mint felénél elérhető, hogy a NAV tervezett megállapítása ne kerüljön be az ellenőrzést lezáró határozatba, első, vagy másodfokon pedig az esetek közel 90%-ában törölhető, illetve mérsékelhető a megállapítás, illetve a kiszabott adóbírság – derül ki a MAZARS legfrissebb jelentéséből. A könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat 2012-2013 közötti adóvizsgálatait feldolgozó belső kutatás rámutat: a NAV megállapításai gyakran nem megalapozottak.

EXTRA

Rossz hír a magyar iparvállalatoknak

A tavasszal várt 0,8 százalék helyett 0,4 százalékkal nő az idén Németország hazai összterméke (GDP) a német nyelvterület vezető gazdaságkutató intézeteinek csütörtökön Berlinben bemutatott közös előrejelzése szerint.

EXTRA

Ismét távozik egy multi Budapestről

Budapestről Bécsbe költözik az év végén a német Lufthansa légitársaság közép-európai regionális központja – jelentette be Ofer Kisch, a Deutsche Lufthansa AG közép-európai regionális vezetője háttérbeszélgetésen csütörtökön Budapesten.

EXTRA

A harc folytatódik

Pár órányira a várható összeomlástól a Republikánus Párt szerdán letett sikertelen, az önpusztítás irányába vezető stratégiájáról. A politikai tűzszünet január közepéig tart.

EXTRA

Elég már a kavarásból! Legyen mindig nyár

A magyarok 85 százaléka eltörölné az óraátállítást egy friss online kutatás szerint, amelyben a megkérdezettek fele úgy nyilatkozott, hogy volt már konkrét problémája a félévente esedékes váltásból. A többség a nyári időszámítást preferálja.

EXTRA

Növelte forgalmát a Roche

Növelte forgalmát 2013 első kilenc hónapjában a Roche, svájci gyógyszeripari konszern.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.