Sötét mód ikon
2026 november 08
EXTRA

Egyre drágább a benzin Szíriában

A szíriai kormány megemelte a benzin árát és a tömegközlekedési eszközök viteldíját a több mint két éve tartó polgárháború gazdasági hatásainak következményeként.

EXTRA

Erre figyelj piacnyitás előtt!

Valószínűleg igen mozgalmas hét elé néz a New York-i értéktőzsde, amelyet elsősorban az amerikai költségvetéssel kapcsolatos események alakítanak majd.

EXTRA

Ezt vállalják a diákok a jövőjükért

Bár még csak az első hiteligénylési időszak zárult le, jól látható, hogy a Diákhitel2 konstrukció iránt idén nagyobb érdeklődést mutatnak a hallgatók, mint a tavalyi évben – áll a központ közleményében.

EXTRA

Nagyobb lesz az EU lágybúzatermése

Jelentősen feljavította az Európai Unió idei lágybúza termésére vonatkozó előrejelzését a Coceral gabonakereskedő szervezet.

EXTRA

Rossz bankot alapítanak Görögországban

Görögország két legnagyobb hitelnyújtója, a National Bank of Greece (NBG) és a Piraeus Bank azt tervezi, hogy a nem teljesítő hitelek átvételére úgynevezett rossz bankot létesít.

EXTRA

Iránban lehetnek a szír gépek

A német hírszerzés szerint szoros a katonai együttműködés Irán és a szíriai rezsim között, s a perzsa állam vezetése még vadászgépek állomásoztatását is megengedi Bassár el-Aszad szíriai elnök hadseregének – írta a Der Spiegel.

EXTRA

Az OMV-nek gondjai vannak a Közel-Keleten

Az OMV osztrák olaj- és gázipari cég csökkentené függőségét a politikailag ingatag közel-keleti országoktól, miközben növelné európai termelését – jelentette ki egy lapinterjúban a cég vezetője.

EXTRA

Szárnyal az Airbus

Az Airbus több mint ezer repülőgép leszállítására kapott megrendelést az idén eddig, többre, mint amit egész évre tervezett.

EXTRA

Moody’s: Málta helyzete stabil

A Moody's nemzetközi hitelminősítő feljavította Málta adósi besorolásának a kilátását arra számítva, hogy jövőre stabilizálódik az euróövezeti ország államadóssága és növekedési pályára áll a gazdasága.

EXTRA

Adócsalásért közmunka

Védőügyvédjének bejelentése szerint az adócsalásért elítélt Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő közhasznú munkavégzéssel akarja teljesíteni a nyáron rá kiszabott egy év letöltendő büntetést.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.