Sötét mód ikon
2026 november 08
EXTRA

Eladták a Juventus Rádiót

A dán-magyar tulajdonban lévő Ayudate Holding Tanácsadó Kft. megvásárolta a Juventus Rádiót üzemeltető cégeket.

EXTRA

Hatmillió bárkinek, csak vállalkozni kell, itthon

Akár 6 millió forint vissza nem térítendő támogatás is megpályázható a „Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása” elnevezésű, kétkomponensű pályázat keretében, amely a 18 és 40 év közötti, vállalkozásindítást tervező fiataloknak nyújt egyedülálló segítséget. A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) és konzorciumi partnerei által megvalósított VÁLLALKOZZ ITTHON vállalkozásfejlesztési programba 2013. október 7-től jelentkezhetnek a fiatalok.

EXTRA

Egyre drágábban lehet fogadni az USA csődjére

Jelentősen emelkedett a csütörtöki londoni kereskedésben az amerikai államadósság-törlesztési kockázat fedezeti ügyleteinek költsége, tükrözve a piaci szereplők egyre erősödő félelmeit az amerikai költségvetés és főleg az államadósság-limit emelése körüli politikai patthelyzet miatt.

EXTRA

Javulnak a kilátások, de kérdés mi lesz Amerikában

Folyamatosan javulnak a felzárkózó gazdaságok, köztük a közép-európai feltörekvő térség növekedési kilátásai, az amerikai államadósság-törlesztési leállás veszélye azonban most már a régió legfőbb növekedési kockázatává vált – vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

EXTRA

Új támogatott hitel a mezőgazdaságnak

Az MFB november közepén meghirdeti az élelmiszeripari cégeknek azt a 6 milliárd forintos forgóeszközhitel-keretet, amelyből 6 éves futamidővel, 3 éves türelmi idő mellett 5-500 millió forint összegű hitelhez lehet jutni – mondta a vidékfejlesztési tárca agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

EXTRA

Közel a 295 forintos euró

Délutánra kis mértékben tovább erősödött a forint a főbb devizákkal szemben.

EXTRA

Jön a Xetra, bővülnek a lehetőségek

A Budapesti Értéktőzsde még idén egy fejlett hálózathoz csatlakozik. A külföldi befektetők közvetlen eléréshez jutnak a magyar eszközökhöz, de a befektetők is el tudják érni a külföldi papírokat. Ezzel a forgalom is meg fog ugrani, hatalmas likviditási tömeghez jut a piac.

EXTRA

Közzétették: még kevesebb a friss munkanélküli

Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnál kevesebben folyamodtak első alkalommal munkanélküli segélyért a múlt héten – közölte csütörtökön az amerikai munkaügyi minisztérium.

EXTRA

Mínuszok New Yorkban

Veszteséggel nyitottak csütörtökön New Yorkban a főbb tőzsdeindexek.

EXTRA

Utalt Brüsszel, ismét nyitva az uniós pénzcsapok

Megérkezett Brüsszelből az a 350 milliárd forintos összeg, amelynek felszabadításáról szeptember 9-én egyezett meg Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár Johannes Hahn uniós biztossal.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.