Sötét mód ikon
2026 november 08
EXTRA

Teljesült az egész évre tervezett kötvénykibocsátás

Szeptember végére jócskán túlteljesítette egész éves célját az Államadósság Kezelő Központ, vagyis ha a következő három hónapban egyáltalán nem bocsátanának ki kötvényt, akkor is biztosított lenne a finanszírozás – írta hétfői számában a Napi Gazdaság.

EXTRA

Újabb közműcégeket vásárolna az állam

Szeptember 30-ával kerül vissza az E.ON gázüzletága – a kereskedő és a tároló cég is – a magyar államhoz, ezt követően már lehetősége lesz az államnak az ártárgyalásra, a tényleges kereskedelmi folyamatok befolyásolására a földgázimportnál – mondta a nemzeti fejlesztési miniszter a Kossuth Rádiónak adott interjúban.

EXTRA

Péntárgépcsere: október 1-től új feltételek

A jogszabályi előírás alapján szeptember 30-ig valamennyi pénztárgépcserére kötelezett kisvállalkozónak rendelkeznie kell a pénztárgép beszerzésére vonatkozó szerződéssel, illetőleg a pénztárgép forgalmazója által visszaigazolt megrendeléssel – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium.

EXTRA

Folyik a sör pedig egyre drágább

Nyugodtan telik a félidejéhez érkezett idei Oktoberfest, a rendőrség szerint „teljesen normálisan” folynak eddig az események – és a sör is.

EXTRA

Így mossa a pénzt a Hamász

Az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bet bizonyítékai szerint a Hamász palesztin szervezet pénzmosást folytat Kínában – közölte az izraeli Háárec című lap vasárnap.

EXTRA

Az osztrák választások részeredményei

Az első részeredmények szerint az SPÖ a szociáldemokrata párt helyezkedik el az első helyen 26,4 százalékkal, ezzel 51 mandátumot szerezhet.

EXTRA

Eltökélt a kínai jegybank

Folytatja a jüan árfolyamának szabályozását és az alapkamat meghatározását módosító reformokat a kínai központi bank (PBOC). A PBOC vasárnapi közleménye szerint a gazdaság teljesítménye és az infláció stabil, de lesznek nehézségek és kihívások.

EXTRA

Takarékosságba kezd a Siemnes

Megválik 15 ezer dolgozójától a Siemens 2014-ben, és minden harmadik elbocsátás németországi munkahelyet fog érinteni. A vállalat bejelentése szerint 6 milliárd eurót akarnak megtakarítani ezzel a lépéssel.

EXTRA

Ingyen pénzt a bankból vagy borítékban a fizetést!

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOR) szerint lehetővé kell tenni, hogy választani lehessen a munkabér készpénzben történő kifizetése vagy bankszámlára utalása között.

EXTRA

Behajtsunk a kórházba?

Az idén nyáron egy pestkörnyéki kórház gazdasági igazgatója megelégelte az autós látogatókra kirótt eddigi, alkalmankénti 300 forintos behajtási díjat, és azt 400–ra emelte. Mivel eddig naponta átlagosan mintegy 300 gépjármű hajtott be (a dolgozók ingyenes behajtása mellett), nyugodtan gondolhatta, hogy a vulgáris logika szerint az eddigi napi átlagos 90 ezer forintos bevétel helyett 120 ezer forintot kasszírozhat.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.