Sötét mód ikon
2026 november 08
EXTRA

Gondolkodj kicsiben – Erre itthon még várni kell

A magyar jogalkotási folyamatban még mindig kevéssé érvényesül az Európai Unió kisvállalkozói törvényében megfogalmazott „gondolkodj kicsiben” elve – mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) annak kapcsán, hogy az ügyvezetők országos értekezletén áttekintették a családi és mikrovállalkozások tevékenységét érintő legfontosabb törvény- és rendeletmódosításokat.

EXTRA

Túlfeszültség, villámlásvédelem: új megoldások

Három termékcsoportban is új termékeket fejlesztett az OBO Bettermann magyar leányvállalata. A fejlesztésekkel egy időben a hozzájuk tartozó sorozatgyártási technológiákat is bevezették – közölte a cég ügyvezető igazgatója.

EXTRA

Az utolsó dolog, amire Európának szüksége van

A németországi választás jól végződött Angela Merkel számára, de Európa és az euró helyzete kétségbeejtően bizonytalan maradt. Merkel elsöprő győzelmében van egy kis csavar: pártjának ereje a koalíciós partner szabaddemokraták süllyedő hajóját elhagyó szavazóknak köszönhető. Így Merkel kénytelen a Szociáldemokrata Párttal (SPD) vagy a Zöldekkel koalíciót alkotni – állapítja meg írásában John J. Hardy, a Saxo Bank FX vezető stratéga.

EXTRA

A Fed vezérek nyilatkozataikkal játszanak az arannyal

A chicagoi Fed elnök beszédére megugrott az arany, mivel a befektetők azt hallották ki szavaiból, hogy idén aligha lesz pénzügyi szigorítás a Fed-nél.

EXTRA

Forexpo 2013

Az idén második alkalommal rendezték meg a Forexpo Devizapiaci szakkiállítást.

EXTRA

Saját tőzsdei robotot szeretnék! Hogy kezdjek hozzá? – második rész

A legkönnyebb módja annak , hogy legyen egy robotunk az, hogy egyszerűen vesz az ember az interneten egy már működőnek mondott programot és úgymond már le is tudtuk a problémát. Ugye azt senki nem gondolja komolyan, hogy ez ilyen egyszerű…

EXTRA

Van okostelefonod? Nem fogsz unatkozni, ha vonatozol

A MÁV Csoport már több száz vasúti kocsiján biztosítja az ingyenes vezeték nélküli (wifi) internet szolgáltatást utasai számára. Szeptember 27-én pedig a vasúttársaság az első állomási wifi-rendszert is üzembe helyezte, Keszthelyen. A keszthelyi tesztüzem után a közeli hónapokban újabb vasútállomásokon építik ki a szolgáltatást, melyet ingyen biztosítanak a vonatra várakozók számára. A vasúttársaság célja ez által plusz, díjmentes szolgáltatás nyújtása utasai számára.

EXTRA

Változhatnak a versenyjogi szabályok

A versenytörvény módosítási tervezete szerint a versenyhatóság az eljárások gyors lezárására „speciális egyezségi eljárást” alkalmazhat. Változnak továbbá az iratbetekintés és az üzleti titokká minősítés szabályai is.

EXTRA

Csődveszély nyomasztja az amerikai piacokat

Estek a főbb New York-i tőzsdeindexek zárás előtt kevesebb mint két órával, miután a befektetők figyelme arra a kockázatra összpontosult, hogy az Egyesült Államokban a politikai szereplőknek nem sikerül megállapodniuk az adósságplafon emeléséről, és emiatt az amerikai kormány nem lesz képes fedezni a kiadásait.

EXTRA

Egis: jóváhagyta a felügyelet a Servier-ajánlatát

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) pénteken jóváhagyta a Servier-csoport 100 százalékos leányvállalata, az Arts et Techniques du Progres önkéntes nyilvános vételi ajánlatát – közölte az Egis a tőzsde honlapján.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.