Nyugdíjasok örvendjetek!
A következő nyugdíjemelés januárban várható – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkársága pénteken az MTI-vel.
A következő nyugdíjemelés januárban várható – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkársága pénteken az MTI-vel.
Akár 40 százalékkal csökkenhet 2050-ig Bulgáriában a munkaképes korú lakosság aránya, és ez komoly terhet fog róni a balkáni ország gazdaságára – áll a Világbank pénteken Szófiában bemutatott jelentésében.
A szerdai Fed-bejelentést követő nagymértékű erősödés korrekciójaként a régiós devizákkal együtt gyengült a forint pénteken.
A PannErgy Nyrt. összesen 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el három geotermikus projektjére az Új Széchenyi Terv pályázatain – közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A vállalat részvényei több mint 4 százalékkal drágultak a bejelentésre.
A kereskedés kezdetén New Yorkban a DJIA 30 index 0,04 százalék, az S&P 500 index 0,09 százalék, a Nasdaq Composite index pedig 0,20 százalék emelkedést mutatott.
Utolsó részesedését is eladta, ezzel nyolc év után teljesen kivonult az orosz televíziós piacról az RTL csoport.
Váratlanul fölemelte a kereskedelmi bankoknak nyújtott jegybanki hitel kamatát pénteken az indiai központi bank; az új kormányzó szerint fontosabb megfékezni a régóta magas inflációt, mint olcsó hitelekhez juttatni a lassuló növekedésű gazdaságot.
A Reuters hírügynökség felmérése szerint az elemzők többsége újabb 20 bázispontos kamatvágást vár a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának jövő keddi ülésén.
Távozik a Magyar Telekomtól Budafoki Róbert, a társaság vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese, aki egyben a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatója is, helyét mindkét pozícióban Rékasi Tibor veszi át 2013. október 1-jétől – közölte a Telekom pénteken az MTI-vel.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) megújította az éves folyóáras bruttó hazai termék (GDP)számítást, hogy a nemzeti számlák előállítása áttekinthetőbb, a kapott adatok pedig megbízhatóbbak legyenek – hangsúlyozták a hivatal szakértői a Statisztika Nemzetközi Éve alkalmából rendezett szakmai beszélgetésen pénteken, Budapesten.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.