Helycsere és támadás!
Patai Mihály szerint a világban a politikai elit átvette a hatalmat a pénzügyi elittől, a külső faktorok a magyar bankok számára is teljesen megváltoztak.
Patai Mihály szerint a világban a politikai elit átvette a hatalmat a pénzügyi elittől, a külső faktorok a magyar bankok számára is teljesen megváltoztak.
Két gyorshajóval bővült a Balatoni Hajózási Zrt. flottája, a két új jármű az utószezonban már közlekedik Siófok, Tihany és Balatonfüred között – hangzott el sajtótájékoztatón szerdán Siófokon.
Közép- és Kelet-Európa szuverén adósminőségi kilátásai jórészt stabilak, de a térségen belül nagyok a különbségek, és a régió változatlanul sebezhető a politikai és költségvetési feszültségektől – áll a Standard & Poor’s londoni elemzői által szerdán összeállított átfogó regionális helyzetértékelésben.
Játékként árusított, illetve gyerekek számára készített tricikliket, kerékpárokat és rollereket ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság, 459 termékből száz esetében állapítottak meg valamilyen hiányosságot a felügyelők – tájékoztatta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szerdán az MTI-t.
A nyugat-európai értéktőzsdéken szerdán többnyire óvatos profitkivétel követte a keddi fellendülést, csak a zárás előtti pillanatokban javult a helyzet.
Magyarországon 2,6 százalékkal nőtt az élelmiszerek, háztartási vegyiáruk és kozmetikumok átlagára az idei második negyedévben a tavalyi hasonló időszakhoz képest, míg Európában a drágulás átlagos mértéke 2,7 százalékos volt a Nielsen felmérése szerint.
Demján Sándor cége, a Trigránit érdekeltsége Szentpétervártól perli azt a területet, amelyen az észak-orosz nagyvárosban egy művészeti központot terveztek építeni – írta szerdán a Vedomosztyi című orosz napilap internetes változata.
A Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramja (NHP), amely révén hazai kis- és közepes vállalkozások juthatnak olcsó forráshoz, kétezer milliárd forintos hitelkerettel folytatódik. A keret 2013. október 1-jétől nyílik meg, s 2014. végéig hívhatják le a bankok. Matolcsy György jegybankelnök szerint a programnak nincs közvetlen hatása az alapkamatra.
Csekély mértékben változott, a főbb devizákkal szemben vegyesen alakult a forintárfolyam szerdán a bankközi devizapiacon.
Az elmúlt évtizedekre jellemző két számjegyű kínai gazdasági növekedés a múlté, a jövőben”a közepes és a gyors közötti” növekedési ütem lesz a jellemző a világ második legerősebb gazdaságára – mondta Li Kö-csiang kínai miniszterelnök szerdán az északkeleti Talien kikötővárosban a helyi világgazdasági fórum megnyitóján.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.