Sötét mód ikon
2026 november 07
EXTRA

Szerezz jogsit a neten!

Nyugaton már bevett gyakorlat, itthon pedig most kezd egyre szélesebb körben elterjedni az otthoni, számítógépes tanulás. Az oktatás ezen formája számtalan előnnyel jár, többek között költséghatékony, ugyanakkor rugalmas, és a vizsgaeredményességek szempontjából is pozitív képet mutat.

EXTRA

Pénztárgépek: 20 ezer kérelmet elutasított a NAV

Nagyjából fegyelmezetten betartották a kasszacserére kötelezett vállalkozók az augusztus 31-i határidőt – tegnapig 189 ezren kértek regisztrációs kódot a NAV-tól. Ez 19 ezerrel több, mint amennyit előzetesen várt az adóhatóság. Az onlinekassza.hu hírportál érdeklődésére a NAV közölte, 130 ezer kiskassza cseréjéhez kértek legfeljebb ötvenezer forintos támogatást, közülük azonban 20 ezret elutasított a hivatal.

EXTRA

Árad a kínai tőke a piacra

Tovább növelte tavaly külföldre irányuló közvetlen befektetéseit Kína, amely immár a globális piac harmadik legnagyobb szereplőjévé vált – jelentette be a kínai kereskedelmi minisztérium hétfőn.

EXTRA

Az EP is a jelzáloghitelesekre figyel

A jövőbeni jelzáloghitelesek kockázatait mérsékelni hivatott intézkedéscsomagot fogadott el kedden az Európai Parlament.

EXTRA

A baromfihús a legkedveltebb

A húsfélék a magyarok legkedveltebb élelmiszerei közé tartoznak: a baromfihúst a lakosság 97 százaléka, a sertéshúst 89 százalékuk kifejezetten kedveli, ezzel az értékkel a baromfi a burgonya mögött a második, míg a sertéshús a tizedik legkedveltebb az összes élelmiszer sorában – derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet étkezési szokásokat vizsgáló elemzéséből, melyet kedden juttattak el az MTI-hez.

EXTRA

Bizonytalan az inflációs irány

Sok bizonytalansági tényező nehezíti a magyarországi fogyasztói árak augusztusi irányának előrejelzését, de valószínű, hogy a múlt hónapban valamelyest tovább lassult az áremelkedés éves üteme – jósolták a szerdai adatismertetés előtt londoni pénzügyi elemzők.

EXTRA

Botránykönyvet osztogatnak Bécsben

Az „Egy város, egy könyv” című akció keretében T.C. Boyle „The Tortilla Curtain” című regényéhez juthatnak hozzá ingyen a bécsiek. A megjelenésekor sok port felkavaró írás ma már az amerikai társadalomkritika egyik alapművének számít és egyetemeken oktatják.

EXTRA

Elbukott az Excalibur Kurdisztánban, kilőhet a Mol

Részvényenként több ezer forintot jelent a Molnak, hogy kurdisztáni kutatási partnere számára kedvező bírósági döntés született a mai napon.

EXTRA

Pesszimizmus a munkaerőpiacon

Pesszimizmus jellemzi a magyar munkaerőpiacot: 2013 utolsó negyedévében a munkaadók 11 százaléka tervez elbocsátást, míg 8 százalék számol munkaerő-felvétellel, 69 százalék pedig nem tervez létszámváltoztatást – derül ki a Manpower munkaerő-piaci szolgáltató legfrissebb, reprezentatív felméréséből, amelyet 750 magyarországi munkaadó megkérdezésével készítettek.

EXTRA

Csányi is megszólalt devizahiteles ügyben

Legfeljebb 15 százalékkal lehet csökkenteni a devizahitelek törlesztőrészletét ahhoz, hogy a devizaadósok ne járjanak jobban a forinthiteleseknél – közölte az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a Magyar Nemzeti Bankban (MNB) tartott bankárreggeli előtt, kedden a Hír TV-vel.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.