Ma van a magyar dal napja
Ma van a magyar dal napja: tíz vidéki, két határon túli településen (Kassán és Sepsiszentgyörgyön), illetve a főváros tizennégy helyszínén lesznek koncertek az idei, immár hatodik rendezvénysorozaton.
Ma van a magyar dal napja: tíz vidéki, két határon túli településen (Kassán és Sepsiszentgyörgyön), illetve a főváros tizennégy helyszínén lesznek koncertek az idei, immár hatodik rendezvénysorozaton.
Olcsón bérelhető, szivargyújtós egységeket kínál akcióban egy vállalkozás az e-útdíj megfizetésére a fuvarozóknak.
Jelentős forgalomkorlátozásra és a közösségi közlekedés menetrendjének változására kell számítani ma Budapesten a 28. Nike Budapest félmaraton miatt.
A vezető részvények többsége gyengült az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), amelynek részvényindexe, a BUX 183,68 ponttal, 1,01 százalékkal gyengült és 18 015,16 ponton zárt pénteken.
A monopol-közműszolgáltatások nonprofittá alakítását tervezi a Fidesz, jelentette be Rogán Antal a Hír TV szombaton sugárzott, P8 című műsorában.
Tokió, Madrid és Isztambul versengett a rendezés jogáért, a MOB azonban a japánok pályázatát találta a legjobbnak, így ők lehetnek a 2020-as nyári olimpia házigazdái. A japán főváros 1964 után rendezhet újra nyári játékokat.
Az Északerdő Zrt. fenntartásában lévő Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁEV) állomásain rendezte meg szombaton a Magyar Turizmus (MT) Zrt. valamennyi hazai kisvasút közös ünnepét, a Kisvasutak napját.
Az újabb rezsicsökkentés távhőszektorra gyakorolt hatása csak a várhatóan hamarosan kihirdetendő jogszabály ismeretében állapítható meg, a hatás távhőszolgáltatónként is eltérő lehet – közölte a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (MaTáSzSz) az MTI megkeresésére.
Elsőként az olaszországi muzulmán közösség ötszáz fős küldöttsége érkezett meg a római Szent Péter térre szombaton a Ferenc pápa által a szíriai békéért meghirdetett böjt- és imanapra, amelyhez csatlakozott a jelenlegi egyházfő elődje, XVI. Benedek is.
Súlyos közúti balesetet szenvedett a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapatát szállító autóbusz szombaton Kapuvár és Vitnyéd között. A szerencsétlenségben Tapodi Péter klubigazgató és Fűzy Ákos vezetőedző életét vesztette.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.