Gyengült az euró
A kora reggeli jegyzésekhez képest minimálisan erősödött a forint a vezető valutákkal szemben csütörtök délelőtt a nemzetközi devizapiacokon.
A kora reggeli jegyzésekhez képest minimálisan erősödött a forint a vezető valutákkal szemben csütörtök délelőtt a nemzetközi devizapiacokon.
Az Andrea Doria nevű romboló már hétfőn elindult Libanon partjai felé – közölte szerdán az olasz védelmi tárca, miután az amerikai szenátus külügyi bizottsága támogatta a Szíria elleni katonai akció tervét.
2013 első félévében is stabilan, kiegyensúlyozottan működött a Budapest Bank, erősítve likviditását és hitel-betét arányát. Elsősorban az egyszeri céltartalék-felszabadításoknak, valamint a fegyelmezett költséggazdálkodásnak köszönhetően a pénzintézet csökkenő árbevétel és stabil mérlegfőösszeg mellett is 10,7 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el a magyar számviteli szabályok szerint készült konszolidált (nem auditált) 2013. első félévi beszámolója szerint. Ugyanakkor év végén a bank az eredményességet csökkentő tételek, valamint a különadók miatt jelentősen alacsonyabb nyereségességet vár – áll a bank közleményében.
Az ETF-ek a tőzsdén kereskedhető alapokat jelentik, amiket különböző szempontok alapján válogatnak össze. A legnépszerűbbek az amerikai részvényindexek ETF-jei, amik lekövetik az adott index mozgását. Legfőbb előnyük a likviditásuk, hátrányuk, hogy nem profitálnak kiemelkedően.
Szerény ütemű csökkenésnek indult a megszűnő cégek száma az elmúlt hónapokban. Szeptember az augusztusi szabadságolások miatt kiugróan aktív hónap szokott lenni a cégbíróságokon, ezért a következő hónap még hozhat megugrást, de az Opten céginformációs szolgáltató szakemberei úgy vélik, hogy jövő év közepéig egy lassan apadó trend bontakozik ki. Ezzel párhuzamosan csökken az Opten Cégfluktuációs Indexe (Opten – CFI) is.
A kínai kormány azt tervezi, hogy a sanghaji szabadkereskedelmi övezetben felszabadítja a jüan árfolyamát és szabadon lehet kereskedni a kínai valutával.
A Szíria ellen tervezett katonai csapás és a feszültté vált orosz-amerikai viszony árnyékában kezdődik csütörtökön Szentpétervárott a G20-csoport állam- és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozója.
A COMEX aranyár szerdán újra jóval az 1400-as szint alá került, 21 dolláros esés után 1391 USD/uncia szintig süllyedt a jegyzés. A negatív trend a teljes nemesfém szegmenst érintette.
Enyhén emelkedő indexekkel nyithatnak csütörtökön a vezető nyugat-európai tőzsdék.
Nem változott érdemben az amerikai jegybankárok megítélése az USA gazdasági folyamatait illetően.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.