Sötét mód ikon
2026 november 07
EXTRA

Opel, Skoda, Volkswagen a dobogón

Idén augusztusban 4167 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 17,8 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában, az előző hónaphoz képest ugyanakkor 17,2 százalékkal csökkent számuk – derül ki a DataHouse autópiaci adatszolgáltató adataiból.

EXTRA

Lezárták a Diófa Alapkezelő eladását

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. tulajdonába került a Diófa Alapkezelő Zrt. törzsrészvényeinek 100 százaléka – tette közzé a hitelintézet a BÉT honlapján hétfőn.

EXTRA

Megállapodott a Verizon és a Vodafone

Kivásárolta az amerikai Verizon távközlési cég a brit Vodafone 45 százalékos részesedését a két vállalat 2000-ben létrehozott, Verizon Wireless nevű közös amerikai vállalkozásából. A 130 milliárd dollár (30 ezer milliárd forint) értékű tranzakció az egyetemes globális gazdaságtörténet egyik legnagyobb ilyen jellegű vállalati ügylete.

EXTRA

Jó napot zártak az európai tőzsdék

A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn erősödtek az európai feldolgozóipar vártnál jobb teljesítményének köszönhetően.

EXTRA

Ha nincs pénz, le kell állni a költekezéssel

A megszorítások sokkal több hasznot hajtottak már eddig is, mint amennyi kárt okoztak – állítja kutatásai alapján az egyik legtekintélyesebb európai közgazdász, Daniel Gros.

EXTRA

Elfogatóparancsot adtak ki az orosz milliárdos ellen

Letartóztatási parancsot adtak ki Fehéroroszországban Szulejmán Kerimov orosz milliárdos ellen, aki az oroszországi Uralkali vállalat résztulajdonosa. Az Uralkali vezérigazgatóját előző héten vették őrizetbe Minszkben, ami miatt Moszkva már tiltakozott is, és kereskedelmi szankciókat léptetett életbe. A legújabb fehérorosz lépés miatt tovább éleződik a Moszkva és Minszk közötti vita.

EXTRA

Szerény élénkülés a légi teherfuvarozásban

Mérsékelten élénkült a légi teherfuvarozás júliusban a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint.

EXTRA

Spórolt tavaly az állam a lakástámogatáson

A központi állami költségvetés 124 milliárd forintot fordított tavaly lakástámogatásra, 3,2 százalékkal többet az előirányzatnál, ugyanakkor 3,9 százalékkal kevesebb a 2011. évi támogatásnál – az adatok a parlament előtt lévő zárszámadásban találhatók.

EXTRA

Tapad a forint a 300-hoz

Szűk sávban mozgott a forint árfolyama hétfőn, az eurót délután négy óra után 300,20 forinton jegyezték, szemben a péntek délutáni 301,44 és a hétfő délelőtti 299,95 forinttal.

EXTRA

Budapesten tárgyaltak a régió jegybankárai

Közép-Európa jegybanki és pénzügyi felügyeleti vezetői találkoztak hétfőn Budapesten a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, Matolcsy György meghívására (a visegrádi négyeken kívül Ausztriát és Szlovéniát is tartalmazó) Visegrád 6 Pénzügyi Stabilitási Találkozón.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.