Sötét mód ikon
2026 november 07
EXTRA

Minden várakozást felülmúló GDP-növekedés

Az évesített, amerikai GDP-növekedés minden várakozást felülmúlt a második negyedévben, miután a második felülvizsgálat során a korábbi 1,7%-os bővülést 2,5%-ra módosították. A piaci becslések 2,2%-os értékkel számoltak. Az hivatalos közlemény szerint a szűkülő külkereskedelmi deficit segítette elsősorban a vártnál nagyobb GDP-növekedést. Ezt jelzi az a tény is, hogy az egyes vállalatok forgalma kedvezőbb volt a […]

EXTRA

Aki teheti, hagyja el Szíriát!

Szíria mielőbbi elhagyására szólította fel a román állampolgárokat csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium, „a még működő” közlekedési lehetőségek igénybevételével.

EXTRA

Nem maradnak munka nélkül a Dunaferr dolgozói

A kormány azt kérte a Dunaferr vezetőitől, hogy a tárgyalások lezártáig egyetlen embert se bocsássanak el – mondta a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár azt követően, hogy tárgyalt a cégvezetéssel. Czomba Sándor hozzátette: a cégvezetés azt ígérte, hogy megfontolja a kérést.

EXTRA

Éledezik az európai autópiac

Elérte mélypontját az európai autópiaci forgalom, és 2014-ben már az eladások növekedése várható – írja a PwC könyvvizsgáló és vezetési tanácsadó vállalat a szeptember második hetében nyíló Frankfurti Autószalon alkalmából készített elemzése.

EXTRA

Startol a devizarali!

Új megvilágításba helyezi a magyar kamatcsökkentési periódust a formálódó feltörekvő piaci devizafelértékelési hullám.

EXTRA

Egyre lejjebb csúszik a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 43,10 pontos nyitás után tovább csökkent csütörtökön kora délutánig.

EXTRA

36 milliárd jut természetvédelemi fejlesztésekre

Több mint 36 milliárd forintot tudott felhasználni az ország az unió jelenlegi pénzügyi ciklusában a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében természetvédelmi fejlesztésekre – mondta Rácz András, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Gárdonyban.

EXTRA

A metrón a legjobb YouTube-ozni

Új fogyasztói hozzáállás kezd kibontakozni a televíziózás terén, a felhasználók 72 százaléka legalább hetente használja mobiltelefonját tv és videótartalmak megtekintésére – derül ki az Ericsson ConsumerLab kutatásából.

EXTRA

Jól szerepelt a magyar leányvállalat

A Vienna Insurance Group osztrák pénzügyi csoport díjbevétele az első félévben 4,8 százalékkal, valamivel több mint 5 milliárd euróra csökkent az egy évvel korábbihoz képest – közölte a csoport magyar leányvállalata.

EXTRA

Érdeklődőbbek a befektetők

Július végéig 163 millió euró (48 milliárd forint) befektetés érkezett a magyarországi kereskedelmi ingatlanpiacra, nagy része az intézményi szektorból – közölte a CBRE nemzetközi ingatlan-tanácsadó.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.