Hulladékudvart adtak át Szekszárdon
Átadták pénteken Szekszárdon a második lakossági hulladékudvart, amelyet a Dél-Balaton, Sió-völgye hulladékgazdálkodási rendszer részeként készült el – közölte a szekszárdi hulladékgazdálkodási cég.
Átadták pénteken Szekszárdon a második lakossági hulladékudvart, amelyet a Dél-Balaton, Sió-völgye hulladékgazdálkodási rendszer részeként készült el – közölte a szekszárdi hulladékgazdálkodási cég.
Ünnepélyes alapcső-elhelyezéssel megkezdődött pénteken a nagyatádi kistérség legjelentősebb, 5 milliárd forintos költségvetésű környezetvédelmi beruházása, amelynek során kilenc települést érintő csatornarendszert építenek ki Nagyatád környékén, és korszerűsítik a térségi központ szennyvíztisztító telepét.
Csaknem 5,8 milliárd jüant (210,7 milliárd forint) nem a rendeltetési célra használtak fel a szociális lakásépítés kínai programjának központi keretéből tavaly – derült ki a kínai állami számvevőszék pénteken nyilvánosságra hozott közleményéből.
Görögország jövőre vissza tud térni a nemzetközi hitelpiacra – mondta pénteken egy televíziós interjúban a görög pénzügyminiszter.
Peres úton támadhatja meg a takarékszövetkezeti tag az alapszabály elfogadását, ha nem ért egyet a közgyűlés határozatával – írja a szombati Népszava.
Humán katasztrófának is beillő munkanélküliség fenyegeti Ajkát és térségét a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. leépítése miatt a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) szerint, amely ezért a kormányt teszi felelőssé.
Elhalasztják a visegrádi négyek (V4) miniszterelnökeinek augusztusra tervezett magyarországi csúcstalálkozóját.
A Deutsche Telekom az amerikai elektronikus megfigyelési program által kiváltott közfelháborodás miatt a jövőben kizárólag német szervereken irányítja át a németországi elektronikus levélforgalmat – közölte pénteken a piacvezető német távközlési vállalat.
Már a helyszín miatt is különleges élményt ígér a 2013. augusztus 16-17. között a Bécsi Kikötőben, a Névtelenek Temetője mellett megrendezett Hafen Open Air zenei fesztivál. Sok osztrák zenekar, ingyenes belépés.
Ha próbaképpen is, s csak egyetlen vonalon, de megvalósul a sokak által javasolt, Budapesten belüli vasúti személyszállítás – írja a Magyar Nemzet.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.