Sötét mód ikon
2026 november 07
EXTRA

Semmi sem az aminek látszik

Megtévesztette a fogyasztókat a Telemarketing International Kft. azzal, hogy az Abexine gélnek terápiás hatásokat tulajdonított, így a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 25 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra.

EXTRA

Energiaválság várható

Lengyelországban 2016-tól áramhiánnyal kell számolni, mert az erőművek elöregedtek, és csúcsidőkben felszökik a fogyasztás – írja a lengyel gazdasági minisztérium tanulmánya.

EXTRA

Mi lesz a taxisokkal?

A Rádió Tele5 Taxi és a Budapest Taxi szerint kedvezményes hitelekkel kellene segíteni azokat a fuvarozókat, akik önerőből nem tudnak megfelelni a szeptembertől életbe lépő budapesti taxirendelet előírásainak.

EXTRA

Beszivárgott a román dinnye

Romániából származó mintegy 23 tonna – közel egymillió forint értékű – görögdinnyét foglaltak le a hatóságok csütörtökön Békés megyében – tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára pénteken az MTI-t.

EXTRA

Több vonalon is késnek a vonatok

Több vonalon csökkentett sebességgel közlekednek a vonatok pénteken a nagy meleg miatt, emiatt késésekre kell számítani – közölte a Mávinform sajtóügyeletese.

EXTRA

Most lehet bankot szerezni

A horvát pénzügyminisztérium pénteken meghirdette honlapján a Hrvatska postanska banka (HPB) pénzintézet privatizációját; az érdeklődők augusztus 31-éig jelezhetik befektetési szándékukat.

EXTRA

Építhetik a szegedi lézerközpontot

Sikeresen zárult a szegedi lézerközpont építési engedélyezési eljárása, ősszel elkezdődhet az európai uniós tudományos nagyberuházás kivitelezési szakasza – tájékoztatta a projekt kommunikációs ügynöksége.

EXTRA

Jól fogadta a piac az új vezérigazgatót

Komoly megugrást mutat a Groupon Inc. részvényárfolyama.

EXTRA

Már szállítják a tankönyveket

A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) országszerte több ponton felállított logisztikai központjaiból már megkezdte a tankönyvek kiszállítását az iskolákba.

EXTRA

Szabad kezet kapott a balatoni település

Balatonföldvár egy tizenegy éve elakasztott, másfél milliárd forintos kikötő- és strandberuházás ügyét zárta le azzal, hogy nettó 9,5 millió forintért visszavásárolta a Nyugati strand fejlesztési jogát – közölte Holovits Huba (Fidesz-KDNP) polgármester.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.