Javulás jöhet Nyugat-Európában
Elemzők szerint a szerdai gyengülés után a kedvező kínai kereskedelmi adatok hatására mérsékelt erősödéssel indul a kereskedés csütörtökön a vezető európai értéktőzsdéken.
Elemzők szerint a szerdai gyengülés után a kedvező kínai kereskedelmi adatok hatására mérsékelt erősödéssel indul a kereskedés csütörtökön a vezető európai értéktőzsdéken.
Húszezer hektár állami földet érinthet a módosítás, amely szerint a legalább százhektáros területekre több nyertest is lehet hirdetni – mondta a Napi Gazdaságnak a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) elnöke.
A Rail Cargónak meg kell kezdenie a terjeszkedést Délkelet-Európa irányába azért, hogy növelje piaci részesedését – mondta a Magyar Hírlapnak a Rail Cargo Hungaria (RCH) Zrt. igazgatóságának elnöke.
Csaknem 100 millió forinttal támogatja az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) azt, hogy kis- és középvállalkozások számára megújuló energiával működő üzemcsarnokot és irodákat építsen Nagykanizsán a Párkány 94. Kft. – közölte a társaság az MTI-vel.
Jó évet zártak a káposztarepcét termelők Békés megyében, hektáronként átlagosan 2,3-2,4 tonna termést takarítottak be a gazdák, a minőség is kiváló a magvak magas olajtartalma miatt – tájékoztatta a Békés Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője az MTI-t.
A Magyar Telekom Nyrt. 12,2 milliárd forint nettó eredményt ért el 2013 második negyedévében, 14,3 százalékkal többet az egy évvel korábbi 10,7 milliárd forintnál, ami a pénzügyi költségek mérséklődésének és az alacsonyabb értékcsökkenési leírásnak köszönhető.
"Kocsmaadó" helyett utólagos pénzbírságot kellene kivetni azon vendéglátó-ipari egységekre, amelyek zavarják a környékbeli lakók éjszakai nyugalmát, illetve másnap reggelre környezetük rendetlenné válik – mondta a Napi Gazdaságnak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke.
Az MKFE azért lobbizik a fejlesztési tárcánál, hogy egyes útszakaszok esetében bontsák részekre a távot – írta a csütörtöki Magyar Nemzet.
A külkereskedelmi termékforgalom első hat havi előzetes adatait közli a KSH.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.