Sötét mód ikon
2026 november 06
EXTRA

Csúcson az amerikai feldolgozóipar indexe

Két évet tekintve a legmagasabb szintjére emelkedett az amerikai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index júliusban.

EXTRA

A kínai sárkány aranyéhsége csillapíthatatlan

A kínai sárkány aranyéhsége csillapíthatatlan, ez tartja lendületben a kurzust.

EXTRA

Víz mellett nyaralunk idén is

A fiatalok kevesebb mint fele nyaral, a nyár első hónapjában 47 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy volt már, vagy megy az idén pihenni – közölte a K&H Bank egy általa végzett reprezentatív felmérés alapján.

EXTRA

Áfacsökkentéssel az adócsalók ellen

Csütörtöktől alacsonyabb áfa terheli a görög szállodák és éttermek számláit, a görög kormány átmenetileg 23 százalékról 13 százalékra csökkentette az adókulcsot.

EXTRA

Megpihent a forint

Továbbra is mintegy 300 forintba kerül egy euró csütörtökön a bankközi deviza kereskedelemben.

EXTRA

Tarolt a magyar gyógyszercég Kínában

A piacot meglepték a Richter negyedéves számai, de Bogsch Erik vezérigazgatót még a kínai értékesítés megtízszereződése sem tudta kizökkenteni keleties nyugalmából. A menedzsment fenntartja konzervatív prognózisát.

EXTRA

Maradt a rekordalacsony alapkamat

A cseh jegybank nem okozott meglepetést, rekordalacsony szinten – 0,5 százalékon – hagyta az alapkamatot csütörtökön.

EXTRA

Megvan az ÁAK új vezérigazgatója

Börzsei Tibort nevezte ki az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. vezérigazgatójának a tulajdonosi jogok gyakorlásával megbízott MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. csütörtökön.

EXTRA

Erős kezdés New Yorkban

Erősen emelkedő indexekkel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapír-piacokon.

EXTRA

Megzuhant a Procter&Gamble

A szakértők által vártnál kevésbé, több mint 50 százalékkal esett a Procter & Gamble profitja üzleti évének negyedik negyedében.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.