Sötét mód ikon
2026 november 06
EXTRA

Elkészült a százezredik Mercedes

Kevesebb mint 16 hónappal a hivatalos gyármegnyitó után hétfőn legördült a százezredik személygépkocsi a kecskeméti Mercedes-Benz gyár gyártósoráról – tájékoztatta a Mercedes-Benz Hungária Kft. marketing- és PR-vezetője az MTI-t.

EXTRA

Változatlanul gyengélkedik a lakáspiac

Az első félévben 40,0 százalékkal kevesebb lakás használatbavételi engedélyt, 30,4 százalékkal kevesebb építési engedélyt adtak ki a hatóságok, mint a múlt év azonos időszakában, de Budapesten 100-zal – 12,8 százalékkal – több, összesen 882 laskást vettek használatba néhány nagyobb beruházás átadásának eredményeképp – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

EXTRA

Szijjártó szerint sikertörténet

Ezen a héten újabb két amerikai nagyvállalat jelent be magyarországi bővítést – tájékoztatta a külügyi és külgazdasági államtitkár sajtófőnöke hétfőn az MTI-t.

EXTRA

Nőtt Ryanair forgalma

Növelte utasforgalmát és bevételét a Ryanair diszkont légitársaság az első negyedévben, nyeresége azonban csökkent.

EXTRA

Megtorpant a GKI-Erste konjunktúraindex

Júliusban megtorpant a GKI-Erste konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értékének májusban és júniusban tapasztalt emelkedése.

EXTRA

Kevesebb a last minute kedvezmény

A korábbi évekhez képest az idén nyáron sokkal kevesebb a last minute kedvezmény a hazai utazási irodáknál, mert sokkal kevesebb kapacitást kötöttek le, amit akciók nélkül is könnyebb megtölteni, a charterpiaci szereplők pedig óvatosságból alulvállalták magukat, így túlkereslet alakult ki – írta a Világgazdaság hétfőn.

EXTRA

Alaposan ellenőrzik a pálinkákat

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei az év eleje óta több mint 12 ezer pálinka-ellenőrzést végeztek, a hatóság munkatársai nemcsak a kocsmák és vendéglátóhelyek, piaci árusok árukészletét vizsgálták, hanem internetes felületeken, aukciós oldalakon is igyekeztek feltárni az illegális pálinkakereskedelmet – írta a Magyar Nemzet hétfőn.

EXTRA

Lassan növekszenek az egészségpénztárak

Az egészségpénztári tagok száma és a befizetések összege is nőtt ugyan a munkáltatói hozzájárulások adó- és járulékmentessé tétele nyomán, igazi áttörést azonban nem hozott az intézkedés – írta a Világgazdaság hétfőn.

EXTRA

A KSH a lakásépítésről – előzetes

A KSH ma közli a lakásépítés első félévi teljesítményét.

EXTRA

Most már igazán aggódni kezd a nép az eszközök miatt (1.)

Egyiptom katonai vezetője, Abdul-Fattah el-Sisi tábornok sajtóértekezleten megvédte a katonaság döntését, hogy Mohamed Murszit, az ország első demokratikusan választott elnökét és közvetlen követőit július 3-án kitette a hatalomból:

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.