Újabb részvényeket értékesített a Bonitás
Újabb részvényeket értékesített az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának minősített befolyása alatt álló Bonitás.
Újabb részvényeket értékesített az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának minősített befolyása alatt álló Bonitás.
Ezt az oldalt mentori céllal hoztam létre. Jogosan vetődik fel a kérdés, vajon miért is lenne szüksége vonalvezetőre bárkinek – hiszen az internetről gyakorlatilag az összes stratégiai eszköz összeollózható a működő devizakereskedéshez.
Kissé emelkedő indexekkel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai tőzsdéken.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,86 pontos csökkenéssel nyitott.
A Panasonic vállalat a brazíliai Santos-ban bejelentette a brazil labdarúgó-válogatott és az FC Barcelona játékos Neymar da Silva Santos Junior globális reklámszerződésének megújítását.
Kissé emelkedő indexekre lehet számítani hétfőn nyitás után a vezető nyugat-európai tőzsdéken a pénteki gyengülést követően, miután a húsz vezető gazdasági hatalom, a G20-csoport moszkvai értekezletéről kiadott közlemény egyértelműen a növekedés ösztönzését hangsúlyozza a megszorításokkal szemben.
Aki sokszor telepít és töröl programokat, egy idő után elveszíti az áttekintést felettük.
Több mint kétszáz eritreai menekült megtagadta a dél-olaszországi Lampedusa szigetének táborában, hogy ujjlenyomattal azonosítsák, miközben újabb menekültcsoport érkezett hajóval Afrikából.
Délelőtt több mint fél órára lezárják a Lánchidat, majd a Budai Várba vezető Hunyadi János utat, mert a Nándorfehérvári diadal emléknapja alkalmából rendezvényt tartanak a fővárosban – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ hírszolgálata, a BKK Info az MTI-t.
Még az idén elkészül az a szabályozás, amely szerint 2014 nyarától minden energiatermelőnek és -elosztónak az általa eladott energiamennyiség másfél százalékát meg kell takarítania – mondta a Világgazdaságnak adott, hétfőn megjelent interjújában Horváth Attila Imre, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium zöldgazdaságért és klímapolitikáért felelős államtitkára.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.